Megkezdte az elterelést az az ismert énekesnő, akit tavaly októberben kábult állapotban, vágásokkal a karján szállítottak a rendőrök kórházba, a vizsgálatok pedig kimutatták a drogot a szervezetében.

Több gyanúsított van

Korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, a sztár vallomása alapján további négy gyanúsított neve is felmerült. A Blikk kérésére ezúttal a Fővárosi Főügyészségtől reagált: válaszukból kiderült, hogy az előadó megkezdte az elterelést. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Felfüggesztették az eljárást

„A Budapesti 5. és 13. Kerületi Ügyészség erre tekintettel – a törvény kötelező rendelkezése alapján – a gyanúsított vonatkozásában egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, egyúttal elrendelte a pártfogó felügyeletét.”

 

Terápia

„Ezen időtartam alatt a gyanúsítottnak legalább hat hónapig tartó folyamatos, a kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt vennie, amely feltétel teljesítése a büntethetőség megszűnését eredményezi” – állt a hivatalos válaszban.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Sokat beszélgetnek

Az ismert előadónak ez idő alatt rendszeres pszichoterápián kell részt vennie. „Általában heti rendszerességgel 1-1 órásak ezek az alkalmak, amiken főként beszélgetnek. Ha ezt sikeresen teljesíti, a kijelölt szakember ad neki egy igazolást, aminek a bemutatásával a hatóságok megszüntetik az ellene folyó eljárást. Abban az esetben viszont, ha csak egy alkalmat is elmulaszt, folytatódik ellene az eljárás – mondta dr. Galgóczi Zoltán ügyvéd a Blikknek.

Előadások is vannak

Az énekesnőnek emellett prevenciós előadásokon is részt kell vennie, a teljes terápiát pedig a kijelölt pártfogó ellenőrzi.

Speciális bánásmód jár neki

„Ő egy jogi adminisztratív személy, akit az ügyészség jelöl ki. Feladata az ellenőrzésen túl, hogy beszélgessen az illetővel, segítse a társadalomba való integrációját – magyarázta Funk Sándor addiktológus, aki szerint az illető – mivel közismert személyről van szó – kérvényezhet speciális bánásmódot.

Nem kell szerepelni

„A felvilágosító szintű pszichoterápia a legfontosabb része az elterelésnek, itt arra igyekeznek rávilágítani, hogy miért jobb a drogmentes élet. Ez akkor a leghatékonyabb, ha csoportosan zajlik, ám mivel ez esetben ismert személyről beszélünk, erre hivatkozva kérvényezheti az egyéni terápiát. Ugyancsak emiatt a felvilágosító szolgálat alól is, amely drogprevenciós előadásokon való szereplést jelent.”

Nem kell drogteszt

„De kérhet olyan módon mentességet, hogy csak hallgatóként kelljen ezen alkalmakon részt vennie” – fogalmazott a szakember hozzátéve: az elterelés során drogteszten csak akkor kell részt venni, ha a terapueta ezt nyomós indokkal kéri. Az elterelésnek ugyanis nem feltétele a leszokás, a lényeg, hogy felhívják az illető figyelmét a kábítószer-használat veszélyeire.

Együttműködött a hatóságokkal

Mint megírtuk az előadó ellen eljárás indult, az otthonát átkutatták a hatóságok, drogkereső kutyákat is bevetettek, ezt követően pedig nagy erőkkel megindult dílerek felkutatása is. Az énekesnő a hírek szerint rendkívül együttműködő volt a hatóságokkal, a vallomásai alapján újabb gyanúsítotti nevek merültek fel, ám úgy tudni az előadó igazi nehézfiúkat dobott fel, emiatt az alvilágban kvázi vérdíjat tűztek ki a fejére. 

Gyógyszerre ivott és kokainozott

Az egyik korábbi tehetségkutató versenyzőjének egyébként óriási szerencséje volt, ugyanis főbérlője, miután nem tudta elérni telefonon, a helyszínre ment. A fiatal nő szervezetében alkoholt, erős nyugtatót és kokaint is találtak. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció