Karsai Dániel a gyógyíthatatlan betegségével való küzdelme közepette harcot az életvégi döntések meghozatalának jogáért immár 219 napja, miközben a kormánypárti politikusok nem támogatják a törekvését. „Meghalni nem habos torta” – szól a magyar alkotmányjogász üzenete a kormánypárti politikusokhoz.

Idézettel üzent

„Rábukkansz majd a bölcsesség oly hirdetőire is, akik szerint nem szabad erőszakot alkalmazni saját életünk ellen, és istentelenségnek tartják, ha valaki a maga gyilkosává válik; meg kell várni a természet szabta halált. Aki így beszél, nem látja, hogy elrekeszti maga elől a szabadság útját. Semmi jobbat nem alkotott az örök törvény annál, mint hogy egyetlen bejáratot adott az élethez, de számtalan kijáratot” – ezt a Seneca idézetet posztolta ki pénteken Facebook-oldalán az eutanázia engedélyezéséért harcoló Karsai Dániel.

219 napja küzd

Az alkotmányjogász ezután saját szavaival folytatta. Emlékeztetett, immáron 219 napja, hogy elindította a küzdelmet az életvégi döntések meghozatalához való jogért.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

„Meghalni nem habostorta”

„Magyarország kormánya azóta fülsiketítően hallgat. Pedig higgyék el, tisztelt kormánypárti politikus hölgyek és urak, meghalni nem habostorta. Elkélne a segítség. Vagy legalább az emberszámba vétel” – írta a Karsai Dániel.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem akar lélegeztetőgépen élni

Az alkotmányjogász testvére pénteken az ATV-ben azt mondta, hogy Dániel egyre rosszabb állapotban van. Állandó felügyeletre szorul, gyakorlatilag már csak fekszik. Azonban lélegeztetőgépre nem szeretne kerülni, nem akarja ugyanis, hogy csak a gépek tartsák életben.

Nem kap gyógyszert

A 444.hu a napokban látogatta meg a gyógyíthatatlan beteggel küzdő férfi. A cikkből kiderült, hogy Dani állapota tüdőgyulladása óta kezdett el rohamosan romlani. Az ALS-el betegségére nem kap semmilyen gyógyszert, ugyanis a jelenleg forgalomban lévő készítmények hatástalanok voltak.

Szondán keresztül táplálják

A barátok és a család felváltva vannak az alkotmányjogász mellett, egy percre sem hagyják magára. Ápolója elmondta, hogy a férfi éjszaka többször felkel, szinte ülni sem tud már. Hetek óta nem eszik önállónak, gyomorszondán keresztül táplálják.

ALS betegség

Az ALS betegség a központi idegrendszert érintő, az izmokat mozgató idegsejtek elsorvadásával járó, gyógyíthatatlan betegség, amely teljes bénuláshoz vezet. A betegség végén a légzési funkciók is megszűnnek és a halál fulladás miatt következik be. A betegség ugyanakkor a mentális képességeket nem érinti, a fentieket teljesen tiszta tudattal élik végig a betegek, amire jó példa, hogy ALS-ben szenvedett Stephen Hawking világhírű fizikus is.

Nincs esély a túlélésre

A túlélése néhány évre tehető, az életminőség romlását lehet lassítani a megfelelő terápiával. Az ALS az elmúlt időszakban Karsai Dániel alkotmányjogásznak köszönhetően kapott nagyobb nyilvánosságot, aki a strasbourgi Emberi Jogok Bizottságához fordult, hogy „értelmetlen szenvedés helyett méltósággal fejezhesse be életét”.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karsai Dániel – Forrás: RTL