Elfogták a rendőrök azt a 40 éves férfit, aki egy évvel ezelőtt meggyilkolt egy nyugdíjast Tápiószőlősön. A  Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság által közölt gyanúsítás szerint K. György tavaly októberben bement a 72 éves férfi tápiószőlősi házába, és egy ismeretlen eszközzel többször fejbe vágta az áldozatát, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Gyilkosság történt 

Amint kiderült, hogy gyilkosság történt, a nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Szemlét tartottak, és nyomokat rögzítettek a helyszínen. Az elmúlt hónapokban több mint 40 tanút hallgattak ki. Közben elemezték az információkat is, melynek köszönhetően egy olyan csoport került a látókörükbe, amelynek tagjai rendszeresen jártak a későbbi sértetthez. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Leleplezték a társaságot 

A társaságból több ember ellen indult már eljárás erőszakos jellegű cselekmények miatt, valamint akadtak köztük olyanok is, akik bizonyíthatóan kábítószer-fogyasztók. Hamar fény derült arra is, hogy 2024 nyarán a társaságban szóba került a az idős férfi anyagi helyzete.

Beismerő vallomást tett 

Ahogy a nyomozók göngyölítették fel a szálakat, úgy szűkült folyamatosan a lehetséges elkövetők köre, mígnem 2025. novemberében egy kihallgatáson K. György végül elismerte, hogy ő ölte meg a férfit. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Holttest a házban

Forrás: police.hu

Szétverte a fejét 

Elmondása szerint egy féltékenységből adódó veszekedés közben meglökte áldozatát, amitől az elesett, és beütötte a fejét, majd egy kőműveskalapáccsal, utána pedig egy fejszével is fejbe vágta az addigra eszméletlen sértettet.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Letartóztatták a férfit

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki K. Györgyöt, őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Kiemelt kép: helyszínelés – Forrás: police.hu