A debreceni kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg. Többször találkoztak. A férfi akkor vált erőszakossá, amikor áldozata szakítani akart. A kínai állampolgárságú férfi a debreceni akkumulátorgyárban dolgozik, a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki. 

Erőszak történhetett 

Megerőszakolhatott egy kínai férfi egy 16 éves lányt Debrecenben. Június közepén tartóztatták le a 35 év körüli gyanúsítottat, aki a CATL-nél középvezető beosztásban dolgozott – tudta meg az RTL Híradója. A kollégista lány és a kínai férfi egy online chatoldalon ismerkedhetett meg még a nyár elején.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A férfi lakásán találkoztak 

Többször találkoztak, aztán a lány szakítani akart. A csatorna szerint az utolsó találkozót a férfi lakásához beszélték meg. Ekkor történhetett az erőszak. A mérnököt információik szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányt erőszakkal fogva tartotta, majd akarata ellenére közösült vele, csak utána engedte el.

Hirdetés

Kihallgatták a férfit 

A férfit júniusban tartóztatták le, miután az áldozat családja feljelentést tett. A Hajdú-Bihar vármegyei főügyészség szóvivője elmondta: a rendőrség súlyosabban minősülő nemi erőszak miatt hallgatott ki gyanúsítottként egy kínai állampolgárt. Ha bebizonyosodik róla, hogy bűnös, akár 10 évre is börtönbe csukhatják.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megszólalt a cég

Az RTL Híradó megkeresésére a debreceni CATL azt közölte: tudnak az ügyről, amit úgy kommentáltak: elítélik az erőszak minden formáját.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

A világ legnagyobb akkumulátor előállítója

A Debreceni CATL (Contemporary Amperex Technology Co. Limited) akkumulátorgyár egy jelentős beruházás Magyarországon, amely a város déli ipari övezetében épül. A kínai székhelyű CATL a világ egyik legnagyobb lítiumion-akkumulátor gyártója, és debreceni telephelye lesz az első európai gyártóbázisa Németország után. A gyár fő célja, hogy akkumulátorokat állítson elő elektromos járművekhez, ezzel támogatva az autóipar elektromos átállását.

Tiltakoztak a helyiek 

A beruházás összértéke meghaladja a 7 milliárd eurót, amely az eddigi egyik legnagyobb ipari fejlesztés Magyarországon. A beruházás ugyanakkor komoly társadalmi vitát váltott ki, mivel sok helyi lakos aggodalmát fejezte ki a környezeti hatások, különösen a víz- és energiafelhasználás, valamint az esetleges szennyezések miatt.

Az RTL riportját itt tudod megnézni

Kiemelt kép: illusztráció