Volt, akit azzal hitegetett a körözött férfi, hogy meg fogja javítani az autóját. Előleget kért az alkatrészért, aminek csak egy részét utalta vissza.

Nem mondott igazat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel keres Kőkuti Tibort, ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk. A 32 éves férfi október és november között három kocsit bérelt ki, ám december elején nem vitte vissza őket a tulajdonosok számára. Különféle kifogásokat hozott fel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiderült az igazság

Az egyik autónak új tulajdonost jegyeztek be, amiről értesültek a bérbeadók is. A zsaruk vidéken találták meg mind a három kocsit. Úgy tudta eladni a csaló a járműveket, hogy a tulajdonosok erre nem adtak engedélyt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Körözik a férfit

A rendőrség elfogatóparancsot adott ki csalás miatt Kőkuti Tiborral szemben. A rendőrök kérik a lakosságot, hogy aki tud valamit a tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban, tegyen bejelentést. Azok jelentkezését is várják, akik bérbe adtak gépjárművet a csalónak, de nem kapták vissza.

Jelentkezett egy átvert nő

A TV2 Tények című műsorában elmondta egy nő, hogy őt is átverte a fiatalember. Azt ígérte, hogy meg fogja javítani a nő autóját, és előlegként oda is adtak neki félmillió forintot. Azóta azonban nem látták a kocsit.

Volt, akit másfél millió forinttal vert át

Lakatos Csaba szintén a Tények számára elmondta, másfél millió forintért vásárolt Kőkuti Tibortól egy autót. Kiderült azonban, hogy a kocsi nem is azé volt, aki eladta azt neki. A valódi tulajdonos jelentkezett az autóért.

Egy korábbi munkatársa is nyilatkozott

A csatorna számára nyilatkozott egy férfi, aki azt állítja, korábban a csaló munkatársa volt. Kokas Attila vállalta nevét és arcát is. Elmondta, körülbelül 300 ezer forinttal ejtette át a rendőrség által keresett férfi. Kőkuti Tibor csak az autó forgalmi engedélyét adta át, az adásvételi szerződést későbbre ígérte.

Nem fogyott ki a kifogásokból

Különféle kifogásokat hozott fel, hogy miért késlekedik. A megkárosított Kokas Attila azt mondta, egyszer azzal védekezett a csaló, hogy kórházban van, máskor arra hivatkozott, hogy éppen nyaral, vagy csak egyszerűen nem ér rá, mert közbejött valami. Utoljára átadta a kocsi pótkulcsát, és azt ígérte, hogy egy áruház parkolójában fogja megtalálni, és benne lesz az autóban az adásvételi szerződés is. A károsult azonban már nem hisz neki.

Már novemberben feljelentették

Egy másik károsult elmondta, augusztusban jelentkezett nála a férfi, hogy segítene neki megszerelni a meghibásodott autóját. Egy elvileg javíthatatlan Renault Espace típusú autóhoz ígért alkatrészt. Az autót trélerrel elszállították a tulajdonos terhére, azóta nem látták, ahogyan a szerelésre kiadott pénzt sem.

Bizonygatta, hogy nem csaló

Kőkuti Tibor azt bizonyítandó, hogy nem csaló, 150 ezer forintot visszajuttatott a szóban forgó Renault tulajdonosának családjának. A fennmaradó összegnek azonban azóta sem látták nyomát. Van, aki azt állítja, a csaló külföldre menekült.

Ez várhat a csalóra

Amennyiben a rendőröknek sikerül kézre kerítenie a körözött személyt, nem sok jóra számíthat. A TV2 szerint a csaló 5 év börtönt is kaphat. A keresése jelenleg is zajlik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív