Egy órán át haldoklott az a 24 éves lány, akit egy horrorbaleset közben zuhant ki egy a száguldó autóból. Édesanyja továbbra is azért harcol, hogy megbűnhődjenek azok, akik lánya haláláért felelősek. A gyászoló szülő most elárulta: a nemrégiben elkészült szakértői vélemény is igazolta legszörnyűbb gyanúját.
Hátul ült a lány
Ahogy korábban írtunk róla, rendőrök, mentők és tűzoltók tucatja lepte el az utat Várpalota és Ősi között még március 18-án, miután egy kocsi letért az útról és egy fának csapódott. A kocsiban három fiatal utazott: az autót vezető K. Kristóf, az anyósülésen utazó H. László és a hátul ülő 24 éves Sujbert Melánia. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kizuhant az autóból
A brutális becsapódástól a fiatal nő kiesett a kocsiból, és métereket repült. Ennek ellenére úgy tudni, Meli ekkor még élt, később, az esetkocsiban vesztette életét. A baleset és a lány megtalálása között azonban majdnem egy óra is eltelt, az áldozat édesanyja szerint ugyanis a két férfi letagadta, hogy egy harmadik személy is utazott volna velük a kocsiban.
Tagadták
Margit és férje reggel kapták az életüket összetörő hírt, miszerint Melánia életét vesztette. Férjével ezután jártak utána a baleset részleteinek. Ekkor derült ki, hogy a becsapódás után nem sokkal egy kocsi állt meg a roncs mellett, a benne ülők felajánlották a segítségüket. A két férfi viszont letagadta, hogy más is utazott volna velük.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem mondták, hogy volt utas
Az asszony úgy tudja, a két férfi sem a kiérkező rendőröknek, sem a mentősöknek nem mondta el, hogy más is utazott velük, haldokló lányát végül a tűzoltók találták meg. Mikor a tűzoltó bekapcsolta a reflektort, akkor látták meg a kislányt a roncstól úgy 9 méterre.
Még élhetett
„Mikor odamentek, még élt a lányom. A baleset negyed öt körül történt, és csak 5 óra 20 perckor találták meg. Egy órán át haldoklott súlyos sebesülésekkel az én kicsikém! Legalább foghattam volna a kezeit” – zokogott fel az édesanya, aki szerint, ha időben szólnak, lánya életét talán meg lehetett volna menteni.
Beigazolódott a szörnyű gyanú
Az édesanya elmondta: a nemrégiben elkészült szakértői vélemény is igazolta legszörnyűbb gyanúját. „A szakértői vélemény is kimondta, hogy nyitva volt a hátsó ajtó a baleset idején, ahogyan azt sejtettem. Ismerem a lányaim, és tudtam, hogy az én Melim végső elkeseredésében nyitotta ki az ajtót, hogy megállítsa ezt a két szörnyet. Meli nem volt sem ittas, sem drogos, hanem egy intelligens, erkölcsös, rendes gyerek, aki ajándék volt az élettől” – mondta a Ripostnak Margit.
Senkit sem lát a rácsok mögött
„Ahogy megláttam az Árpád hídi tragédiát, összeszorult a szívem az áldozatért. Azonban a tettes, nagyon helyesen, már rácsok mögött ül egy gondatlanul okozott tragédiáért. De az én Melim nem baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett, és senkit nem látok a rácsok mögött. Ott a szülőknek megnyugvás lehet részben, hogy látják azt a férfit a börtönben, de én még ezt sem kapom meg” – fogalmazott az édesanya.
„Elvették őt tőlünk”
„Itt vagyunk bent a házban, nem tudunk elmenni sehova, mert nélküle kéne elmenni. Ezzel muszáj együtt élni, de elfogadni nem. Nem is fogom, hogy a lányommal ilyen kegyetlenül elbántak: lelketlenül hagyták meghalni, és végignézték! Úgy tudom, hogy az egyikük Siófokon bulizik, míg az én lányom halott. Még az esélyt sem adták meg neki a túlélésre, és arra, hogy fogjam a haldokló gyerekem kezét, vagy felajánlhassam a szerveit. Elvették egy fiatal nő jövőjét, elvették őt tőlük” – mondta a megtört asszony.
Nyomoz a rendőrség
A rendőrség az ügyben halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés megalapozott gyanúja miatt nyomoz egy 30 éves férfi ellen. Az eljárás sikere érdekében további részleteket nem közöltek. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: Delta Hírek.