Másfél héttel ezelőtt két társaság verekedett össze a 7. kerületben. A csoportos garázdaság során több lövés is eldördült. A kerületi ügyészség indítványára a nyomozási bíró két gyanúsított férfival szemben bűnügyi felügyeletet és távoltartást is elrendelt.

Verekedéssé fajult a vita

A rendelkezésre álló adatok szerint két gyanúsított – egy 25 és egy 23 éves férfi -, valamint élettársaik közötti konfliktus miatt, 2022. május 15-én, éjszaka, mindkét részről többen, így legalább tíz fő gyűlt össze egy 7. kerületi társasház előtt, ahol erőteljes szóváltás alakult ki a két társaság között, amely verekedéssé fajult. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lövések dördültek

Ennek során a 25 éves férfi egy – jelenlegi adatok szerint – gáz-riasztó fegyverrel több lövést adott le, amely személyi sérülést nem okozott. Ezalatt a 23 éves férfi társaival – néhányuk a kezében baseball ütőt vagy boxert tartva – a másik társaságra támadt.

 

Garázdaság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 7. kerületi Rendőrkapitánysága az ügyben csoportosan és fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette, valamint zaklatás bűntette miatt nyomoz. Az ügyben jelenleg 5 gyanúsított van, számolt be róla honlapján az ügyészség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Féltékenység

A 25 és a 23 éves férfi esetében megállapítható, hogy a megalapozott gyanú szerinti bűncselekmények elkövetését a köztük és a barátnőik közötti személyes ellentét, féltékenység motiválta. A terhükre rótt bűncselekmények személyes jellegűek, amely konfliktus közöttük a jövőben is reálisan fennállhat, kiújulhat.

Ez is érdekelhet:

Családi tragédia Aszódon: 14 és 16 éves lányai életét oltotta ki az apa, álmukban végzett velük

Bűnügyi felügyelet

A Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség álláspontja szerint a gyanúsítottak egymástól, valamint egymás élettársaitól való távoltartásával megakadályozhatók az újabb bűncselekmények. Emellett azonban bűnügyi felügyelet is szükséges, mivel egyikük esetében fegyverhasználatra, másikuk esetében pedig csoportos zaklató fellépésre is sor került.

Videón az eset:

Távoltartás

A nyomozási bíró az enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet, valamint a távoltartást – mind egymástól, mind egymás élettársaitól – mindkét gyanúsított esetében elrendelte. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ügyészség videorészlet