Két fiatal lány gondosan telepakolt egy táskát egy újbudai üzletben, majd miután lebuktak, érzékeny ponton rúgták meg a biztonsági őrt, hogy így elmenekülhessenek.
Bíróság elé álltak
A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség eredményesen állított bíróság elé egy 18 éves nőt, aki pár héttel ezelőtt a társával lopni ment egy újbudai üzletbe – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kosár helyett táska
A vád szerint a két nő május 20-án délután ment be a 11. kerületi élelmiszerboltba, fogtak egy bevásárlókosarat, majd a sorok között sétálva különböző élelmiszereket, alkoholt, valamint kozmetikai terméket vettek le a polcokról, amiket aztán nem a kosárba, hanem a 18 éves nőnél lévő táskába pakoltak be.
Nem akartak fizetni
A két nő ezután a kijárat felé indult, a kasszasort elkerülve. Az angolos távozást viszont megakadályozta a lopást észrevevő biztonsági őr, aki eléjük lépett, és felszólította őket, hogy adják vissza a táskába dugdosott termékeket – írja a Telex.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Verekedtek az őrrel
Miután a két nő nem akart eleget tenni a kérésnek, az őr megragadta a táskát, dulakodni kezdtek, majd a nő belerúgott az őrbe, aki ennek hatására elengedte a táskát, a két nő pedig elmenekült a boltból.
Mindent felvett a kamera
Pechjükre a lopást, a dulakodást, a rúgást és a menekülést is rögzítette az üzlet biztonsági kamerája. A felvétel ide kattintva megtekinthető. A felvételeknek köszönhetően a 18 éves, büntetlen előéletű nőt hamar beazonosították. Beismerő vallomást tett, az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé.
5 év felfüggesztett
A bíróság a váddal egyezően, rablás bűntettében bűnösnek mondta ki, és 2 év börtönbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Társa szökésben van, ellene elfogatóparancs van érvényben.
Korábbi eset
Ahogy írtunk róla, másfél év szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a gyorsított eljárásban bíróság elé állított többszörösen büntetett 59 éves férfit, aki késeket és ollókat lopott pár héttel ezelőtt az újbudai OBI-ból.
Beismerte bűnösségét
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a férfi beismerte a bűnösségét az eljárás során, és három napot tartott fenn a védőjével a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
70 ezer forintnyi értéket lopott
A Budapesti 11. és 22. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a férfi április 26-án bement az áruházba és ellopott 7 kést és 2 ollót összesen 70 ezer forint értékben, majd megpróbál kisétálni velük az üzletből. A biztonsági őrök azonban látták kamerán a lopást, feltartóztatták, és visszavették tőle a lenyúlt holmikat. A bíróság váddal egyezően másfél év börtönre ítélte az elkövetőt lopás vétsége miatt – írta a 24.hu. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Itt a videó a pofátlan „vásárlóról”:
Kiemelt kép: bolti tolvaj – Forrás: ügyészség