Megdöbbentő eset történt a Budapesthez közeli Hatvan városában egy családdal. Egy régi sérelem miatt baseball ütőkkel rontottak rájuk. Egy biztonsági kamera mindent felvett, jól látszik az egész eseménysorozat. A cikkünk végén megnézheted mit rögzítettek a kamerák a helyszínen.

Péntek éjszaka történt

Péntek éjjel Hatvanban bántottak egy családot a haragos rokonaik. Egy biztonsági kamera tökéletesen rálátott az esetre, és azt is rögzítette, mi hangzott el az eset során. Az érkező férfiak három gépkocsival mentek a hatvani házhoz. Több mint egy tucatnyi ember ment az épületbe. Volt náluk fahusáng és baseball ütő is. A felvételen látható, hogy az egyik férfi megpróbálja beütni az épület egyik ablakát. Miután nem járt sikerrel, a ház előtt parkoló autó hátsó ablakának ment. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Műteni kellett

Volt olyan férfi, akit az eset után műteni is kellett, még az egyik gyerekszoba redőnyét is eltalálták. A gyermek anyja berohant a csöppségért, majd bezárkózott vele és a többi gyerekkel együtt a fürdőszobába, mondta a fiú apja. A felvételek szerint a férfiak nagy gázzal, csikorgó kerekekkel távoztak a helyszínről. A rendőrség eljárást indított. Jelenleg még tart a nyomozás. Balogh Ottó elárulta, hogy éjszakánként felriadnak és bepisilnek a gyermekek az eset óta. A férfi azt mondta, hogy ilyenben még nem vettek részt a kicsik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Italozni kezdtek

Az eset nem egedi, nemrég írtunk arról itt a Kékvillogó.hu hírportálon, hogy vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség azzal a három férfival szemben, akik egy Pápa melletti elhagyott ingatlanban elintézték alkalmi ismerősüket, és csak úgy voltak hajlandók elengedni, ha a férfi átadja nekik a pénzét. A 46 éves elkövető 2021 decemberében, a győri vasútállomáson ismerte meg a hajléktalan férfit akitől megtudta, hogy 20.000 forint van nála. A két férfi másnap reggel vonattal Pápára utazott, ahol a város határában álló romos ingatlanba mentek és ott szeszes italt fogyasztottak. Az esti órákban megérkezett a házhoz a vádlott két ismerőse, egy 38 és egy 55 éves férfi, akikkel tovább folytatták az italozást, majd vitázni kezdtek.

Szóváltás alakult ki

A vita során mindhárom vádlott a hajléktalan férfinek ment, ő próbált védekezni és elmenni. Egy idő után a 46 éves elkövető elmondta a társainak, hogy a férfi készpénzt tart magánál, melynek megszerzése érdekében felszólították, hogy azt adja át, miközben folytatták az akciót. A hajléktalan nem tett eleget a követelésnek, és kérlelte az elkövetőket, hogy engedjék elmenni. A vádlottak azonban közölték, hogy mindaddig nem távozhat, amíg nem adja oda a pénzét, és tovább bántották, sőt egyikük még egy dugóhúzóval is adott neki.

Kiküldték a házból

Az események hatására a férfi végül 6.000 forintot átadott, 800 forintot pedig elvettek tőle, de még ezt követően is akadékoskodtak, majd a 46 éves férfi egy idő után közölte vele, hogy akkor elmehet, 38 éves társuk pedig cipő és kabát nélkül elküldte a házból. A férfi futva, a havas szántóföldön keresztül ment, majd a város szélén álló egyik házban lakótól kért segítséget, melyet követően kórházba szállították és a nyolc napon belül gyógyuló sérüléseit ellátták. Az eset azonban olyan jellegű volt, amely súlyosabb sérüléseket is okozhatott volna, így a a bíróság szigorú volt. Az ügyészség a vádiratában az elkövetőkkel szemben fegyházbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltásukat indítványozta a Veszprémi Törvényszéknek azzal, hogy a törvény rendelkezése folytán feltételes szabadságra nem bocsáthatók.

Megtörte a csendet

Ahogyan azt a Kékvillogó is megírta bántották az ismert influencert, Megyeri Csillát. Úgy tudni a debreceni éjszakai élet egyik ismert szereplője bántotta Csillát egy fesztiválon. Az influencer itt nálunk, a Kékvillogó.hu hírportálon is megtörte a csendet a történtek kapcsán. Nemrég látott napvilágot a hír, mely szerint egy nyári este, a Campus Fesztiválon akcióztak Megyeri Csillával. Úgy tudjuk, a híresség egy másik társasággal keveredett vitába, ezután történt a dolog. Vegyesen voltak férfiak és nők a másik társaságban, a kötekedést állítólag a nők kezdték. Az ismert televíziós személyiséget a hajánál fogva vitték a földre. Ezt egy férfi tette, aki szintén bántotta.

Többször meggyűlt a baja a törvényekkel

Debrecenben az éjszakai élet ismert figurájának számít az elkövető. A férfinak korábban már több ízben is meggyűlt a baja a törvénnyel. Elképzelhető, hogy ezért nem lépett közbe egyetlen férfi sem, aki látta, hogy mi történik. A celeb nem tétovázott, rögtön az eset után kórházba ment. Közel három órát töltött az egészségügyi intézményben. Alapos kivizsgálást követően látleletet is vettek róla. Az influencer hallgatott, ám végül megtörte a csendet, s elmondta, lelkileg nagyon megviselték a történtek. Csilla másnap reggel Sebestyén Balázsék vendége volt, élő adásban mondta el, mi is történt a fesztiválon. Kiemelte, nagyon sajnálja, hogy ilyen helyzetbe került, korábban sosem keveredett balhéba, ez az egész pedig nagyon megviseli lelkileg.

Méricskélni kezdte

Csilla a műsorban elmondta, éppen egy standnál iszogattak a barátnőjével, amikor az a lány odalépett egy asztaltársasághoz, hogy köszönjön valakinek. Miután ez megtörtént arra lettek figyelmesek, hogy a másik társaságból az egyik nő, méricskélni kezdi Csillát. „A barátnőm erre megemelte a poharát és azt mondta neki, hogy egészségedre! Ezt a hölgy jelezte az ő párjának, aki erre még nem csinált semmit. Majd a hölgy felállt és elkezdte locsolni az irányunkban a pezsgőjét” – magyarázta Csilla, aki elmondta, ezen a ponton valóban felhúzva magát, és a kezében lévő italt a nő felé öntötte, de nem érte el. Mint mondja a nő erre begurult, és neki esett.

Földre vitték

A híresség elmondása szerint ekkor termett ott a nő párja, aki végül szétszedte őket. „A hajamnál fogva a földre rántott és bántotta a fejemet” – mondta Csilla, aki védekezésképpen adott a férfinak. „Tudom egyébként, hogy ki a hölgy, az egyik barátnőm a férjének a volt felesége, de már Spanyolországban él” – mondta a celeb, aki cáfolta azt a híresztelést, hogy kétmillió forinttal tartozna a támadóinak. Valamint azt is kijelentette, jogi útra fogja terelni az ügyet. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A Tények riportja a cikkünk elején említett hatvani esetről

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: police.hu