Amint arról a Kékvillogó is beszámolt két férfi 2022. november 14-én, reggel – egy jól szervezett bűnszervezet tagjaiként – az M5 autópályán Budapest felé közlekedett kisteherautóval, amelynek rakterében 21 szír állampolgárságú illegális határátlépőt szállítottak. A kisteherautót aztán üldözőbe vették a rendőrök, a zsaruk elől menekülő embercsempészek pedig többször is tüzet nyitottak az egyenruhásokra. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, valamint közúti veszélyeztetés és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt most emelt vádat három iraki férfi ellen a Budapesti 18. és 19. Kerületi Bíróságon.
Inárcson kezdődött minden
Ahogyan azt portálunk is megírta az eset 2022. november 14-én történt, amikor is a rendőrök kezdtek üldözőbe vettek egy furgont az M5-ös autópályán. Inárcs térségében, reggel negyed 8 után nem sokkal szerették volna igazoltatni a járművet, azonban a sofőr a fék helyett a gázra lépett. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hosszú kilométereken át tartott az üldözés
Hiába figyelmeztették a sofőrt a megállásra, a kocsiból több lövést adtak le a rendőrautó irányába. A rendőrök ennek ellenére tovább követték a járművet, ami végül Budapest határában megállásra kényszerült.
Az erdőbe menekültek
A gépkocsivezető és a mellette ülő férfi bemenekült egy közeli erdőbe, közben további lövéseket adtak le a rendőrök irányába. Az egyik rendőr figyelmeztető lövést követően viszonozta a tüzet.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Esélyük sem volt menekülni
A budapesti rendőrök lezárták a területet, a helyszínre csapaterőt, kutyás egységeket, nyomozókat és helyszínelőket irányított. A lövöldözők utáni hajszába bekapcsolódott a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is, végül ők kapták el a feltételezett elkövetőket negyed 9 után nem sokkal Kispesten.
Börtön és kiutasítás
A többszörösen minősített embercsempészés bűntette miatt a Fővárosi Főügyészség 2023. július 24-én már vádat emelt az elkövetők és 3 társuk ellen a Fővárosi Törvényszéken. A nyomozó ügyészség vádiratban a vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabását és kiutasítást, a sofőrrel szemben továbbá járművezetéstől eltiltást indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság egyesítse az ellenük indult büntetőeljárásokat.
Ezt mondta akkor egy szemtanú
Az ámokfutást egyébként civilek is észlelték, az egyik férfi aki épp a gyerekét vitte iskolába, először azt tapasztalta, hogy hatalmas dugó van. „Nagyon sok lövést hallottam. Meg sem tudom mondani, hogy mennyit, olyan sok volt. Úgy láttam, hogy két vétlen autót is eltaláltak.” Volt, aki azt hitte ez csak egy filmforgatás, ám hamar rá kellett jönnie, nem erről van szó.
„Lőjétek a rendőröket!”
A furgonban utazó embercsempészek egyike a kihallgatás során egyébként elmondta, az embercsempészek parancsba kapták, hogy akár lőhetnek is a rendőrökre. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
A TEK korábbi felvétele:
Kiemelt kép: Az elfogás – Forrás: police.hu