Szörnyű tragédia rázta meg Budakeszit a napokban: egy helyi családi ház kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett a Batthyány utcában. Az épület lakóinak sikerült kimenekülniük, de egy 11 éves kisfiú, Sz. Levente a lángok fogságában maradt és végül életét vesztette. A helyiek összefogtak és szeretnének segíteni a szerencsétlenül járt családnak.

Kigyulladt ház Budakeszin

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy a múlt kedden hajnali négy óra körül riasztották a tűzoltókat egy budakeszi családi házhoz. Az épület tetőterében egy négytagú család tagjai, a földszinten pedig a nagyszülők éltek. A tűzoltók szerint az egész felső szint égett, amikor a helyszínre értek. A felnőttek még időben ki tudtak menekülni az épületből. Az egyik gyerek az ablakon mászott ki, a másik azonban a szobájában rekedt. Két tűzoltó a lépcsőházon keresztül, két másik a létrán, az ablakon át jutottak be a szobába, ahol megtalálták a kisfiút. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Újraélesztették a gyereket

A gyermeket a helyszínen újraélesztették. Az állapotát sikerült stabilizálni, de súlyos égési sérülések és füstmérgezés miatt életveszélyes állapotban szállították kórházba. A másik fiú horzsolásokat és enyhe füstmérgezést szenvedett, őt is kórházba vitték.

 

Nem tudták megmenteni

A tragédia másnapján, Budakeszi polgármestere Facebook oldalán közölte a szomorú hírt: sajnos nem tudták megmenteni a 11 éves kisfiú életét, a gyermek a kórházban elhunyt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Már az égi pályán pattogtat

A hír hallatán mindenki összetört, a kosárlabda csapat, melynek Levi a kapitánya is volt, szívhez szóló szavakkal búcsúzott kis kapitányától. „Levi már az égi pályán pattogtat! U12 csapatunk kapitánya, vezére, a csupa jókedv, nagyon lelkes játékosa tragikus hirtelenséggel itt hagyott minket. Felfogni és feldolgozni nem lehet! Nehéz szavakba önteni, amit ilyenkor érzünk, és éreznek mások is” – búcsúzott tőle összetörve a közösségi oldalán kosárcsapata és edzője. Hozzátették: Levi mindig velük lesz és örökké kapitányként tekintenek az életvidám fiúra.

„Soha nem felejtünk el”

„Egy gyermek elvesztése, egy sportoló, játékos, mondhatom, barát hiánya pótolhatatlan! Levi, soha nem felejtünk el, te mindig itt leszel velünk a teremben, a kosárlabdapályán!” – írta az edző.

Segít az önkormányzat

„Részvétünk a családnak. Önkormányzatunk is segít: gyorssegélyt, és a lakásból menthető bútoroknak ideiglenes tárolót biztosítunk a felújítás idejére. A család anyagi támogatása érdekében nyitottunk egy számlát: 50420427-10003619 (MBH). Aki szeretne segíteni, a közlemény rovatba írja be: Szelényi Levente családjának” – írja közösségi oldalán Győri Ottilia, a település polgármestere.

November 4-én gyűjtés lesz

Az eset után több kosárcsapat és helyi lakos jelezte: szeretnének segíteni a családnak. Az egyik csapat november 4-re gyűjtést szervez Leviéknek, míg a helyiek összefogtak és mindenkit kérnek – aki csak tud, segítsen az összetört, gyászoló családnak.

Ez a legnagyobb tragédia

„A legnagyobb tragédia esett meg velük, ami csak egy családdal megeshet, összeszorul a szívünk. Tudjuk, hogy ezt a fájdalmat nem lehet enyhíteni, így próbálunk ott segíteni, ahol picit is tudunk: igyekszünk gyűjteni nekik” – mondta a Borsnak család egyik ismerőse. A családnak mindene odaveszett a tűzben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: az elhunyt kisfiú. Fotó: Facebook/Győri Ottilia