A zalai rendőrök elfogtak egy nőt és három férfit, akik kábítószert árultak, az asszony a 13 éves fiával vitette vevőinek a drogot.

Futárnak használta a gyerekét

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság nyomozói azonosították azt a 45 éves pátyi nőt, aki több embernek is adott el kábítószert. A nő a saját 13 éves gyermekét használta arra, hogy átadja a drogot vásárlóinak, a vevők közt volt három szentpéterúri férfi is, akik Zala vármegyében értékesítették tovább a tiltott szereket. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ezt foglalták le

A gyanúsítottakra csütörtökön, különböző helyszíneken csaptak le a rendőrök. A kábítószer-kereskedőknél tartott kutatások során összesen 317 gramm kábítószergyanús anyagot, egyebek mellett amfetamint, tablettákat, port, valamint a kereskedelemre utaló eszközöket, digitális mérleget, továbbá mobiltelefonokat foglaltak le.

 

Őrizetbe vették őket

Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt a nőt és a három férfit is bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték a letartóztatásukat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Másik agglomerációs drogfogás

Ahogy írtunk róla, százmilliós drogfogás volt Szigetszentmiklóson is. A Pest megyei rendőrök szerint annyi amfetamin volt az elfogott férfi kezén, hogy akár péknek vagy szobrásznak is tűnhetett volna.

Próbált ellenállni

A 36 éves K. Attila ugyan tett egy erőtlen kísérletet az ellenállásra, de nem sok értelme volt. Elfogásánál nemcsak arra kellett figyelni, hogy ne legyen a kezében semmi, hanem hogy a kezére ragadt amfetamin el ne tűnjön.

Durva mennyiség

A nyomozók 40 kiló amfetamint találtak a telken lévő faházban. De előkerült közel 6,5 kiló marihuána és közel negyed kiló kokain, valamint akadt még fóliahegesztő gép, kesztyűk, keverő szárak, kanalak, digitális mérlegek és persze önzáró tasakok is.

Hálózatot vezetett

A gyanúsítás szerint K. Attila olyan drogkereskedői hálózatot hozott létre és működtetett, amelyben előállítóként és előkelő helyen szereplő elosztóként vállalt szerepet. És főként amfetamint, kokaint és marihuánát kínált eladásra fővárosi, illetve Pest vármegyei vevőinek.

Ötszörös haszon

A most lefoglalt, körülbelül 60 millió fekete piaci forintos amfetaminból a befektetett pénzének ötszörösét zsebelhette volna be. Csepeli lakásán közel 2 millió forint, valamint több százezret érő euró és USD volt, de a lefoglalás sorsára jutott egy többmilliós quad is. Egy luxusterepjáróval bővült volna még a nála talált értékek sora, de azt csak bérelte. K. Attila nem tett vallomást.

Videó az elfogásról:

Másik eset

Ahogy ma írtunk róla, vádemelést javasol a KR NNI a két évvel ezelőtt Montenegróban elfogott G. Igor és társai ellen. A 12 fővel szemben lefolytatott büntetőeljárás többszázoldalas aktája egyértelműen alátámasztja a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó, több éven keresztül működő bűnbanda hierarchikus szervezettségét és a tagok drogbiznisznek köszönhető vagyongyarapodását. A bűnhálózat felszámolásával az egyik legjelentősebb kábítószerelosztó csapatot sikerült kivonni a drogpiacról. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: police.hu videorészlet – illusztráció