Az utóbbi években a környezetbarát lakásfelújítás kiemelten fontossá vált. Ennek több oka is van. Egyrészt természetesen az, hogy egyre többen gondolnak arra, hogy egy globális ökokatasztrófa előtt állunk, amit jó lenne elkerülni. Másrészt sokak számára megnőtt a rezsi. Emellett az Európai Unió is szigorú előírásokat vezetett be 2020-tól az új építésű házakra vonatkozóan, hogy csökkenthető legyen az EU károsanyag-kibocsátása. Szerencsére a régebben épült házak esetén is van lehetőség a korszerűsítésre, új technológiák alkalmazására.

Először is kezdjük a legfontosabbal!

Még mielőtt leírjuk, miről is van szó, meg kell említenünk a lakásbiztosítás fontosságát! Ez legyen a nulladik lépés, ha ingatlant vásárolunk vagy építünk, mert nincs is annál rosszabb, mint ha egy élet munkája vész kárba pillanatok alatt úgy, hogy még csak kártérítést sem kapunk érte. Ez tehát nem opció, hanem egyenesen kötelező!

Környezetbarát lakásfelújítás: érdemes kicsiben kezdeni

Érdemes egészen kis változtatásokat eszközölni, mint például a hagyományos villanykörtéket érdemes LED izzókra cserélni, melyek töredék energiafogyasztással rendelkeznek. Bár valamivel drágábbak, de ez a befektetés hamar megtérül.

A háztartási gépek esetén is tartsuk szem előtt az energiahatékonyságot. Ebben segíthetnek számunkra az energiacímkék, melyről leolvashatjuk a termékek fogyasztási, energiahatékonysági adatait.

Ahhoz, hogy télen-nyáron jó legyen az otthonunkban a hőmérséklet, érdemes lehet a régi nyílászárókat kicserélni újakra, amiken keresztül már nem szökik ki télen a meleg levegő, és nyáron sem jön be a meleg.

A növények is segítenek!

A nagyvárosi levegő nagyon szennyező tud lenni, de szerencsére ezen a növények tudnak segíteni. A szobanövények nemcsak a levegőt tisztítják, de hangulatossá is teszik otthonunkat.

Saját kertünkben termeszthetünk zöldségeket, fűszernövényeket, és ültethetünk gyümölcsfákat, melyek árnyékot adnak. Amennyire csak lehet, tartsuk meg a zöld felületeket, mert ha mindent lebetonozunk, letérkövezünk, az nyáron jelentősen megnöveli az udvarunkon, ezáltal a házunkban a hőmérsékletet is.

Csökkentsük a vízfogyasztásunkat!

Tudjuk, hogy véges a vízkészlet, sajnos mégis pazaroljuk. Hazánkban a legtöbb helyen iható víz folyik a csapból, mégis ezzel öblítjük le a WC-t is.

Csökkenthetjük a fogyasztásunkat speciális zuhanyrózsa felszerelésével vagy egy takarékos WC-tartállyal is. Továbbá a mosogatógép is kevesebb vizet használ, mint a kézi mosogatás. Ha lehetőségünk van rá, hordóba gyűjtsük az esővizet, ezzel öntözhetjük a növényeket.

Nagyobb beruházások: napelem, hőszivattyú

A megújult energiaforrások közül a napenergia hasznosítása a legelterjedtebb. Ezzel nemcsak a hőszivattyús hűtő-fűtő rendszerünket üzemeltethetjük, de elektromos járműveinket (autó, kerékpár, roller) is tölthetjük. Jelen állás szerint a napelemes beruházások maximum 10 év alatt megtérülnek.

Érdemes tenni a környezetünkért, később meg fogja nekünk hálálni!

Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő: allianz.hu

Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják az olvasóink Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek egy hónapig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát.