Jogerősen 7 év börtön lett a büntetése annak a Bács-Kiskun megyei, lakiteleki férfinak, aki a kukoricásban egy több mint száz tőből álló cannabis-ültetvényt gondozott 2016-ban. Az 57 éves férfit egyébként már korábban elítélték, első fokon hat év szabadságvesztést kapott a Kecskeméti Törvényszéktől, azonban ügyészi fellebbezésre kitolták a férfi büntetését 7 évre.
Kukoricásba rejtette a marihuánát
2016 nyarán azért indítottak büntetőeljárást az elkövetésekor 57 éves férfival szemben, mert a tulajdonában álló lakiteleki szántóterületen, az álcázásként használt kukoricanövények között, egy 118 tőből álló cannabis-farmot hozott létre. És mindezt tette úgy, hogy a termesztő egy korábbi hasonló cselekménye miatt büntetőeljárás és az abban elrendelt lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Lakiteleki férfi termesztett
Árulta a növényeket
A vádirat szerint a lakiteleki férfi árusítás miatt nevelgette a növényeit. A rendőrség 2016 októberében számolta fel az ültetvényt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elítélték
A férfit már korábban, első fokon bűnösnek mondták ki, és a bíróság hat év szabadságvesztésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte a termesztőt. Ugyanakkor ez a büntetési tétel nem volt elégséges a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek, ezért az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezést nyújtottak be, melyben kérték az eltiltás tartamának súlyosítását. A férfi és védője felmentés és a büntetés enyhítése miatt fellebbezett.
Ezért emelték a büntetést
A vádirat szerint az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla azért súlyosította a férfi büntetését, mert a bűncselekményét a korábbi elítélésével azonos elkövetési módszerrel, büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
Ez is érdekelhet
Semmibe vette a törvényt
Ezenfelül a bíróság kifejtette, hogy a férfi a cselekményével olyan fokon semmibe vette a törvényeket, hogy abból a fokozott társadalomra veszélyességére lehet következtetni. Mindezért a másodfokú bíróság a jogerős ítéletével mind a szabadságvesztés, mind a közügyektől eltiltás tartamát súlyosította. Így végül 7 év börtönre ítélték a férfit.
Marihuána
A marihuána az indiai kenderből készül, és virágzatának, hajtásvégeinek a levágott, szárított őrleményéért termesztik a növényt. Fő hatóanyaga a THC, amely euforikus élményt, nyugalomérzetet ad a fogyasztónak, de fájdalomcsillapításra is használják. A kannabisz azonban Magyarországon teljesen illegális, még orvosi felhasználásra is: termesztés esetén a növényi egyedek száma alapján számítják ki a büntetési tételt, amely akár többéves szabadságvesztés is lehet.
Mutatjuk a kukoricásba rejtett ültetvényt
A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Részlet a rendőrségi videóból