Hamarosan vádat emelhetnek azzal a két főorvossal és asszisztenssel szemben, akik a megalapozott gyanú szerint 2021 nyarán több betegtől is átvettek pénzt az egyik budapesti kórházban. Több borítékon a beteg neve is szerepelt. A rendőrségi rajtaütésről készült videót a cikkükban tudod megnézni.

Üres borítékok

A nyomozók 2021. szeptember 8-án csaptak le két főorvosra budapesti rendelőjükben, ahol az íróasztal fiókjaiban, közel 200 olyan üres borítékot találtak, amelyekben a gyanú szerint a páciensek a hálapénzt adták át. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szabadlábon védekeznek

A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, akiket összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Vallomást az elfogásuk után nem tettek, az eljárás során szabadlábon védekeznek.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

„Köszönettel”

A nyomozás adatai szerint a két orvos 2021 júniusa és augusztusa között 26 betegtől fogadott el többször hálapénzt, amelyből egyikük asszisztense is kapott. Több borítékon is szerepelt a „köszönettel” szó, illetve az átadó neve is.

Gyanúsítottak lettek

Az egyik orvost tizennégy-rendbeli, a másikat tizenkét-rendbeli, az asszisztenst pedig hétrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, ám érdemi vallomást nem tettek. A rendőrök lezárták a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

A rajtaütésről készült videó

Bűncselekmény a hálapénz

2021 januártól bűncselekménynek számít, ha valaki hálapénzt ad vagy fogad az állami egészségügyi ellátásban, 2021 március 1-től pedig már ellenőrzéseket is végezni a hatóságok.

Szolgálati jogviszony

„Figyelemmel arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó rendelkezései 2021. március 1-jén lépnek hatályba, a hálapénzzel kapcsolatos új szabályok is csak ettől az időponttól alkalmazhatóak” – közölte a törvény hatályba lépése után a Belügyminisztérium. A rendőrségnél a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belüli szervezeti egység végzi a bűncselekmények felderítését.

Augusztusban egy főnővért kaptak el

BudapestKörnyéke.hu számolt be arról, hogy havi 170 ezer forintot kért egy idős beteg hozzátartozóitól az egyik budapesti kórház főnővére. Az egészségügyi dolgozó tételesen felsorolta a beteg családjának, hogy ebből az összegből az osztályon pontosan ki mennyit kap. A beteg családja külön, felcímkézett borítékokban adta át a pénzt a főnővérnek.

Havonta kérte a pénzt

A 45 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki. Az eset két évvel ezelőtt történt egy budapesti kórház krónikus osztályán. A családnak havonta kellett volna fizetnie ezt az összeget a főnővérnek, hogy az idős beteg bennmaradhasson az osztályon.

Ez nagyon sok pénz”

 „Ez nagyon sok pénz, én is azt mondom, hogy nagyon sok pénz. De ha egy ápolási osztályra elviszitek, ott is 120-130-140 ezer az ápolás díja és akkor az csak az intézménynek megy”  –  ezt mondta a nővér a családnak.

Infúzióra volt szüksége

Az idős, krónikus beteg nőt kórházba kellett vinni belgyógyászati problémákkal, mert az otthoni ápolása nem volt többé lehetséges, ugyanis intravénás antibiotikumra és infúzióra volt szüksége. Az idős asszonyt előbb az egyik nagy budapesti kórház sürgősségi osztályára szállították, ahol állítólag mindent elkövettek, hogy minél előbb megszabaduljanak tőle. Így került a beteg a krónikus osztályra. A főnővért először a kórház igazgatójánál jelentették fel a hozzátartozók, majd az igazgató értesítette a Nemzeti Védelmi Szolgálatot. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ez a plakát volt kint a rendelőn – Forrás: police.hu