A kórházban dolgozó halottkezelő férfi úgy döntött, pénzt csinál az elhunytakból. Egy temetkezési vállalkozó elmondta neki a biznisz lényegét, ő pedig elfogadta. Sorra kerültek a zsebébe a húszezresek, aztán egy napon bekopogott hozzá a rendőrség.

Vesztegetés a kórházban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy fővárosi egészségügyi intézmény halottkezelője ellen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kihasználta a beosztását

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi – beosztását kihasználva – egy temetkezési vállalkozónak a hivatalos díjnál alacsonyabb összegeket számlázott ki az elhunytakkal kapcsolatos szolgáltatásokért. 

 

Kétmilliót keresett

A 30 éves férfit a BRFK nyomozói szeptember 20-án állították elő, és vesztegetés elfogadása bűntett miatt hallgatták ki. A gyanúsított lakásán mintegy kétmillió forintot foglaltak le. Az elfogásáról készült videót a cikkünk alján lehet megnézni.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A temetkezési vállalkozó vitte a bűnbe

A rendőrségi közlemény lényege tehát az, hogy a temetkezési vállalkozók elmondták a fiatalembernek, hogyan tudnának közösen pénzt keresni, úgy, hogy azzal mindenki jól jár, kivéve a kórház.

Pénz a zsebbe

A halottkezelő fiatalember mindent úgy csinált, ahogy a temetkezési vállalkozók akarták, számos dologért nem adott ki számlát, vagy kevesebbről állította azt ki. Így a többletbevételt elérő temetkezési vállalkozó visszaadott a kórházi dolgozó zsebébe pénzt.

20 ezer a tarifa

Mivel a házkutatás során rengeteg húszezrest találtak, vélhetően egymás után dugták a zsebébe a húszaskákat egy-egy segítségért. A biznisz valakinek feltűnhetett a kórházban, feljelentés tettek, a fiatalemberhez pedig egy szép napon bekopogott a rendőrség. Házkutatást tartottak és előkerült a sok húszezres.

Halottak testrészei a házban

Nem ez az első eset, hogy halottakkal bizniszel egy kórházi alkalmazott. Tavaly nyáron óriási visszhangja volt annak a pátyi boncmester esetének, aki az elhunytak testrészeit hazavitte és a saját házában és a kertben tárolta. Ide kapcsolódik: Megsemmisítésre váró emberi maradványokat tárolt pátyi házában az egykori boncmester

Költséghatékonyság

Kiderült, hogy a boncmesternek óriási adósságai vannak és úgy akart pénzhez jutni, hogy felvette ugyan a halottak testrészeinek elszállításáért a pénzt, a testrészeket azonban nem temetőbe vagy krematóriumba vitte, hanem haza.

Emberi testrészek a farakásban

A pátyi boncmester akkor bukott le, amikor árulni kezdte a házát, de a vevők előbb értek oda megnézni a házat és az udvari farakásban emberi testrészeket találtak. Kihívták a rendőrséget és beindult 2020. év nyarának legnagyobb magyar horrorsztorija a sajtóban. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt a videó a halottkezelő elfogásáról

Kiemelt kép: részlet a rendőrség videójából