Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsít a Budapesti Regionális Ügyészség egy Pest megyei polgármestert – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A hatóság sem a településvezetőt, sem a települést nem nevezte meg.
Hivatali vesztegetés
Kihallgatták a polgármestert és két társát, akit előnyért hivatali kötelességet megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. Információink szerint a gyömrői polgármesterről lehet szó, akit szeptemberben tartóztattak le. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hiányos adatok
A gyanú szerint 2017-ben egy ingatlan-nyilvántartási szakügyintézőként dolgozó kormánytisztviselőt azzal kereste meg ismerőse, hogy felesége – egy Pest megyei település polgármestere – ingatlanának szomszédságában olyan telkek vannak, amelyek tulajdonosai a második világháború után kitelepített sváb származású személyek, akik hiányos személyi adatokkal szerepelnek az ingatlan-nyilvántartásban.
Hirdetés
Pénzt ajánlott
A férfi 450 ezer forintot ajánlott azért, hogy a kormánytisztviselő vonja össze ezeket az ingatlanokat egy helyrajzi szám alá, amelynek tulajdonosaként már csak a feleségét tüntesse fel.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Törölte a tulajdonosokat
A kormánytisztviselő az ajánlatot elfogadta, a pénzt átvette, majd a polgármestert a 345-ről 4537 négyzetméterre növelt ingatlan kizárólagos tulajdonosaként valótlan adatokkal bejegyezte a közhiteles nyilvántartásba, a többi tulajdonost pedig törölte.
Nem tesz vallomást
A polgármester nem tett vallomást, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A büntetőeljárás érdekében az ügyről más adat jelenleg nem közölhető – írta a Központi Nyomozó Főügyészség.
Letartóztatták a polgármestert
Nemrég írtunk róla, hogy hatósági személyek jelentek meg Gyömrő polgármesterének otthonánál. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a politikusnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói jártak. Gyenest és öt társát harminc napra nem jogerősen tartóztatta le a Szombathelyi Járásbíróság.
Vagyoni hátrányt okoztak
A nyomozást felügyelő Vas Megyei Főügyészségen egyelőre annyit mondtak, hogy hat személyt csütörtökön valóban letartóztatott a bíróság, és az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást.
Reagált az önkormányzat
A gyömrői önkormányzat az esettel kapcsolatban ezt írta: „Az ügy semmilyen módon nem kapcsolódik Gyenes Levente polgármesteri tevékenységéhez sem a mostani, sem a korábbi időszakot tekintve. Önkormányzatunk az ügyben semmilyen módon nem érintett, önkormányzatunknál hatósági vizsgálat, nyomozás nem zajlott”. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció