Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszakban 1542 esetben jártak el a rendőrök a védelmi intézkedések megszegése miatt – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert kifejtette

A jogszabály szeptember 21-ei hatálybalépése óta 566 emberrel szemben intézkedtek amiatt, hogy tömegközlekedési eszközön nem vagy nem megfelelően viselte a maszkot. Kereskedelmi üzletekben, közintézmények területén a védelmi intézkedések megszegése miatt 976 emberrel szemben jártak el.    

Magyar-ukrán határ

Az alezredes azt is elmondta, hogy csütörtöktől a magyar-ukrán határon megnyitják a kétoldalú személyforgalom biztosítása érdekében a barabási közúti határátkelőhelyet, amely tervezetten 7 és 19 óra között lesz nyitva.   

 

26 esetben jártak el a rendőrök kedden

Ismertette: kedden 26 esetben jártak el a rendőrök a védelmi intézkedéseket be nem tartókkal szemben. Ebből 16 esetben azért, mert a tömegközlekedésben nem vagy nem megfelelően viselték az emberek a maszkot. Többségüket – 15 embert – figyelmeztetésben részesítettek és egy emberrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.    

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Védelmi szabályok

A kereskedelmi üzletekben, közintézményekben és egyéb, a jogszabályban meghatározott helyeken kedden tíz intézkedésre volt szükség a védelmi szabályok be nem tartása miatt, valamennyi esetben figyelmeztetéssel éltek a rendőrök – mondta.    

Szankciók

Beszámolt arról is, hogy az egy hónapja életbe lépett védelmi intézkedések szabályait be nem tartókkal szemben zömmel a legenyhébb szankciót, a figyelmeztetést alkalmazta a rendőrség. Az 1542 intézkedésből 1322 esetben alkalmazták ezt a hatóságok – tette hozzá.    

Helyszíni bírság

Az alezredes kitért arra: ugyancsak ellenőrizték kedden azokat, akik személyforgalomban léptek be az országba azzal a céllal, hogy átutazzanak Magyarország területén.  Az erre vonatkozó szabályok megszegőivel szemben 29 intézkedésre volt szükség, 28 esetben helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, egy esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek – közölte Kiss Róbert.    

Hatósági házi karantén

A hatósági házi karanténban lévőket kedden 10 155 alkalommal ellenőrizték, az elmúlt napon 4283 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, ebből 418-at a határátkelőknél. Jelenleg 25 203-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 1016-an vállalták, hogy ahatóságok elektronikusan, mobiltelefonos applikáción keresztül ellenőrizzék, betartják-e a karanténszabályokat.    

A határforgalom

A határforgalomról szólva elmondta: Magyarország határátkelőinél zökkenőmentes a ki- és belépés, de a teherforgalomban a belépő oldalon Röszkénél 3, Tompánál 2 órás várakozással kell számolni, míg a személyforgalomban – ugyancsak a belépő oldalon – Beregsuránynál kell 2 órát várakozni.    

Ausztriába korlátozás nélkül

Magyarországról már korlátozások nélkül lehet utazni Ausztriába. Arra a kérdésre, hogy mire számíthat az, aki oda utazik például vásárolni, majd visszatér Magyarországra, az alezredes azt válaszolta: egészségügyi vizsgálatnak vetik alá a hazatérőket. Ha a vizsgálat koronavírus jelenlétét mutatja ki, akkor a magyar állampolgár járványügyi megfigyelésbe vagy hatósági házi karanténba kerül. Ha a fertőzés nem állapítható meg, akkor tíznapos hatósági házi karanténba kerül a hazatérő, amelynek hatálya alól a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti kormányhivatal járványügyi hatósága adhat felmentést két negatív PCR-teszt ellenében. Egy, a schengeni térségben elvégzett negatív PCR-teszt birtokában a hatósági házi karantén feloldása megkönnyíthető – tette hozzá.

Kiemelt kép: Illusztráció