Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Gödöllői Járásbíróság azt a házaspárt és keresztszülőt, akiknek a felelőtlensége miatt kizuhant a negyedikről egy hároméves kistarcsai kislány öt évvel ezelőtt. A gyerek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy pár héttel később a kórházban életét vesztette.

Azonos műszakban dolgoztak a szülők

2017 májusában a kistarcsai kislány szülei három műszakban, de egymással azonos beosztás szerint dolgoztak a közös munkahelyükön. Emiatt a gyerek keresztanyját kérték meg arra, hogy vigyázzon a hároméves kislányukra.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A keresztanyja vigyázott a kislányra

Amikor a gyermek szülei délelőttös munkarendben látták el feladataikat, akkor a nő reggelt ötre ment hozzájuk, majd később óvodába kísérte a keresztlányát. Amikor a szülők délutánosok voltak, akkor ők vitték óvodába reggel Pannikát, délután pedig a keresztanyja ment érte és a szülők hazaérkezéséig maradt vele.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Többször maradt egyedül a kislány

Végül, a szülők éjszakás beosztásakor a nő este kilencre ment át hozzájuk és reggel hatig vigyázott a gyerekre, mert a munkába érés miatt el kellett érnie egy tömegközlekedési járatot. Ezeken a napokon a szülei hazaérkezését megelőzően a kislány legfeljebb fél órára magára maradt a lakásban.

Mesefilmre ébredt Pannika

A keresztanya, mielőtt hajnalban elindult munkába, Pannikának elindított egy mesefilmet, hogy amikor a gyerek felébred, az lekösse a figyelmét. 2017. április 4-e és 2017. május 20-a között tízszer maradt rövid időre egyedül a lakásban a kislány.

Kétszer ébredt fel

Ezen esetek során kétszer fordult elő, hogy a gyermek felébredt, mielőtt a keresztanyja elindult volna a lakásból. Egyik alkalommal a nő a férjét hívta, hogy menjen át és vigyázzon a kicsire, másodszor pedig a nő felöltöztette a kislányt és útközben átadta a hazafelé tartó szüleinek.

Nem tudta felmérni a veszélyhelyzeteket

Ugyanakkor a többi nyolc esetben a kislány egyedül maradt az otthonában, ahol az életkoránál fogva nem tudta felmérni a veszélyforrásokat. Továbbá a kislány érzelmi fejlődése is veszélyeztetve volt, mivel megvolt az esélye annak, hogy ébredését követően megijed, és pánikba esik az üres lakásban.

Kizuhant az ablakon

A tragédia reggelén a kislány kizuhant a negyedik emeleti otthona ablakán és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Apja talált rá az utcán

Pannikát a munkából hazaérkező édesapja találta meg a ház előtt a gyepen. Akkor még élt a kislány, apukája felemelte és rohant vele a lakásba, miközben párja hívta a mentőket. Hiába került gyorsan kórházba, a gyereket az orvosok nem tudták megmenteni.

Voltak furcsaságok

Az ügyben vannak furcsaságok. Kiderült, hogy a szülők, bár egy ideig tagadták, pontosan tudták, hogy a keresztanya, ha rövid időre is, magára hagyja a gyereket. A kislány vérében alkoholt találtak, de a leginkább meglepő az, hogy a poligráfos vizsgálaton csak az apuka ment át, az anyuka megbukott. Ez feltételezni engedi, hogy Pannika halálával kapcsolatban elhallgattak valamit. 

A szülők elváltak

Tamás és Anasztázia a tragédia óta különváltak. A vádemelés után az édesapa azt mondja, annak ellenére, hogy nem ő hagyta egyedül a gyermeket a nyitott ablak mellett, számított arra, hogy bíróság elé kell állnia.

Elítélték a szülőket

Az ügyben hétfőn született elsőfokú ítélet. A gyerek anyja 1 év börtönt kapott kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, de ennek a végrehajtását 3 évre felfüggesztették. A volt férje másfél év börtönt kapott kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt, de a büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették.

A keresztanya is felfüggesztettet kapott

A kislány keresztanyját szintén kiskorú veszélyeztetésében mondták ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélté, de ennek a végrehajtását 3 évre felfüggesztették. Az ítélettel szemben az ügyész és a terheltek is három nap gondolkodási időt tartottak fenn, ezért az még nem jogerős. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: ebben az utcában történt a tragédia – Forrás: Google Maps