A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége szerint nincs elég szakember, ezért egyre többször fordul elő, hogy késnek a mentők a fővárosban. Hajmeresztő esetekről számoltak be azok, akiknek szükségük lett volna a segítségre.

Hosszú percek után sem érkeztek meg

Az utcán lett rosszul Budapesten egy idős férfi március végén, akihez a járókelők hívtak mentőt. Az egyik segélyhívó szerint a segítség hosszú percek után sem érkezett meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ilyenkor megijed az ember

„Körülbelül 20 perc telt el az első hívás után, amikor újra megpróbáltuk felhívni a mentőket. Meglepő módon a budapesti hívásunkat Békéscsabán vették fel. Nem nagyon tudtunk ezzel a helyzettel mit kezdeni. Ők is kicsit tájékozatlanok voltak, és akkor megijed az ember” – mondta a segélyhívó az RTL Híradójának, majd hozzátette: a második hívás után aztán 10 percen belül a helyszínre ért a segítség.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nehéz helyzetben

Egy koronavírusos budapesti férfi azonban nem volt ilyen szerencsés: nehéz légzés miatt hívta ki a mentőket, de elmondása szerint két órával később sem értek ki a helyszínre.

Két óra múlva sem jött senki

„Eltelt jó két óra, nem jött senki. Felhívtam a mentőszolgálatot. Egy úriember vette fel, aki azt mondta, Nyíregyháza, jó napot kívánok. Meglepődtem, majd mondtam, hogy úton van hozzám egy mentő, mit tud róla, mikor fog megérkezni? Megnézte, aztán azt mondta, még el sem küldték hozzám” – mesélte

„Már ne is küldjenek autót”

„Az utolsó hívás végén arra kértem a mentésirányítót, hogy már ne is küldjenek autót, mert az egyik barátom be tud vinni, ha muszáj” – fűzte hozzá.

Egyre több a hasonló eset

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke szerint egyre több hasonló esetet jelentenek a kollégáik, főleg Budapestről.

Nem tudják ellátni az alapfeladatot

„Ki kell, hogy mondjuk: az Országos Mentőszolgálat az alapfeladatát, a mentést nem tudja biztosítani a fővárosban. Ennek az egyik ékes bizonyítéka, hogy több 10 éve vezényelnek fel egységeket az egész országból azért, hogy a budapesti mentést valamilyen szinten megerősítsék” – mondta Lengyel Tibor, a szövetség alelnöke.

Nincsenek eléggé megfizetve

Lengyel szerint a problémát az okozza, hogy a dolgozók nincsenek eléggé megfizetve, így a rendszerből sok szakember hiányzik.

A sürgősség szakmai meghatározása

A covidos férfi ügyével kapcsolatban a híradó megkereste az OMSZ-t, ám nem tudtak tájékoztatást adni róla, mivel az érintett azt kérte, ne legyen azonosítható. A másik esettel kapcsolatban azt közölték, hogy a sürgősség szakmai meghatározása egyes esetekben eltérhet a helyszínen tartózkodók, az esetet bejelentő laikusok szubjektív véleményétől, vagyis nem mindig tudják megfelelően felmérni, mennyire sürgős egy eset. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció