Nevelőapjától és nagybátyjától is gyereket szült egy 13 éves kislány Szabolcsban. A lány három gyermeket szült, kettő nevelőszülőkhöz került. Az egyik gyermeke Nyíregyházán halt meg, ő volt az kisfiú, akinek holttestét nevelőanyja egy csomagtartóba rejtette. Sanyika egy csontdarabtól fulladt meg. A szerencsétlen sorsú nő anyja is tudta, hogy mit művelnek a lányával a rokonai. Sőt, tanácsokat is adott neki, hogyan tudja elkerülni a további terhességeket. 

Holttest a csomagtartóban

2023 áprilisában írtunk arról, hogy egy két év körüli kisgyermek holtestét találták meg egy autó csomagtartójában. Az autóval a gyermek nevelőszülei parkoltak le a nyíregyházi rendőrség előtt, a halott gyermek mellett egyéves húga is az autóban tartózkodott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket. 

Megfulladt a vacsorától 

A gyerek úgy halt meg, hogy egyik este vacsora közben félrenyelt és megfulladt, de a nevelőanya semmilyen segítséget nem nyújtott, nem hívott sem orvost, sem mentőt, pedig az megmenthette volna a kisfiú életét. A nő ezután a gyerek holttestét az autója csomagtartójába tette, és a kisfiú egyéves testvérével a hátsó ülésen, több mint két napon át autózott Nyíregyházán és környékén, a rokonaihoz is elment, de senkinek nem szólt sem a gyerek haláláról, sem arról, hogy a holttest az autó csomagtartójában van.

Hirdetés

 

Nevelőapjától szülte a két gyerekeket

Sanyikát és testvérét halála előtt pár hónappal emelték ki a családból, mivel a gyerekek a nevelőapától, a nagymama élettársától fogantak. Kiderült, hogy a férfi 13 éves nevelőlányát ejtette teherbe, kétszer is.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mindenről tudott az anyja 

A férfi nemcsak heti rendszerességgel erőszakolta meg a gyereket, de bántalmazta is, sőt azzal fenyegette, hogy megölni családtagjait. A gyomorforgató bűncselekményekről, a kamasz lány édesanyja is tudott, sőt tanácsokat adott lányának, hogyan kerülje el a terhességet, miközben nevelőapja megerőszakolja.

Megszólalt az ügyészség 

“A kislány anyja tisztában volt a nemi erőszakkal, ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy ez megszűnjön. A kislány a terhességét jelezte az édesanyjának, aki a férfivel együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és az egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le”– mondta korábban Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.

A nagybátyjától is lett egy gyereke 

Közben kiderült, hogy a fiatal lánynak harmadik gyereke is született, ezúttal nagybátyjától. A kamasz jelenleg anyaotthonban él, a gyerekeivel. A nevelőapát többek között nemi erőszak minősített esetével vádolják és 12 év fegyházbüntetést kérnek rá. Az édesanya tettéért 2 év börtönbüntetést kaphat. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: ebben az autóban találták meg a gyerek holttestét – Forrás: RTL