Vádat emelt a nyíregyházi ügyészség azzal a nevelőanyával szemben, aki a mulasztása miatt megfulladt nevelt gyerekének holttestével napokon keresztül autózott, közölte az ügyészség. A nyíregyházi rendőrség tavaly áprilisban indított nyomozást egy kétéves gyerek halála miatt, miután egy kisfiú holttestére találtak egy kocsi csomagtartójában. Később kiderült az is, hogy a nevelőszülők mentek a rendőrségre azzal az autóval, amiben rátaláltak a nyíregyházi kisfiú holttestére.
Holttest a csomagtartóban
2023 áprilisában, egy két év körüli kisgyermek holtestét találták meg egy autó csomagtartójában. Az autóval a gyermek nevelőszülei parkoltak le a nyíregyházi rendőrség előtt, a halott gyermek mellett egyéves húga is az autóban tartózkodott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Megfulladt a vacsorától
A gyerek úgy halt meg, hogy egyik este vacsora közben félrenyelt és megfulladt, de a nevelőanya semmilyen segítséget nem nyújtott, nem hívott sem orvost, sem mentőt, pedig az megmenthette volna a kisfiú életét. A nő ezután a gyerek holttestét az autója csomagtartójába tette, és a kisfiú egyéves testvérével a hátsó ülésen, több mint két napon át autózott Nyíregyházán és környékén, a rokonaihoz is elment, de senkinek nem szólt sem a gyerek haláláról, sem arról, hogy a holttest az autó csomagtartójában van.
Búcsúlevelet írt
A nő búcsúlevelet is írt, ám végül elmondta a családtagjainak, hogy hol van a gyerek, a férjével ezután mentek el bejelentést tenni a rendőrségre a kisfiú haláláról. A 34 éves nőt elmeorvosi vizsgálat alá is vonták, amely azt állapította meg, hogy teljesen beszámítható a nevelőanya és nem volt korlátozott abban, hogy felismerje a cselekedete súlyát, s annak következményeit.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Bántalmazta a gyermeket
A vádlott élettársával és két kiskorú gyerekével Nyíregyházán lakott, amikor 2023. év elején elhelyezték nála a kétéves kisfiút és lánytestvérét. Az ügyészség közleménye szerint a nő a kisfiút kezdettől fogva folyamatosan bántalmazta, nem etette megfelelően, gyerekorvoshoz sem vitte. Az alultápláltság és a kegyetlen bánásmód miatt a gyerek élete utolsó heteiben több mint 2 kilót fogyott.
Felfüggesztetett kapna
A Nyíregyházi Járási Ügyészség a nőt kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntettével vádolja, beismerése esetén vele szemben 4 év próbaidőre felfüggesztett 1 év és 10 hónap börtönbüntetés kiszabása az indítvány.
Anyaotthonban élt az édesanyja
A gyerekek édesanyja egyébként egy 18 éves ilki lány, aki egy nyírségi anyaotthonban volt az eset idején a legkisebb gyerekével. Másik két gyerekét, a megfulladt kisfiút, és az egyéves kislányt kiemelték a családból, a gyerekeket először egyházi otthonba helyezték el, majd tavaly januárban kerültek a nyíregyházi nevelőszülőkhöz.
Bizottságot hoztak létre
A Nyíregyházi Egyházmegye tavaly közleményt adott ki, miszerint egy rendkívüli bizottságot hoztak létre a nevelőszülői hálózatban történt tragikus haláleset miatt. A bizottság célja, hogy segítse a rendőrök munkáját, valamint az érintetteket a gyászfeldolgozásban. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: ebben az autóban találták meg halott gyermeket – Forrás: RTL