A főpolgármester a Facebook-oldalán osztott meg egy posztot, amelyben azt írja, hogy „hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest lecsukatni”

Az ok a Városháza-ügy

„Emlékeztek még a Városháza-ügynek nevezett kamura?” – kérdezte Karácsony Facebook-oldalán miután a Hvg360 szombaton azt írta, hogy az ügy egyik gyanúsítottjának vallomása szerint az egyik tanú – aki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő ismerőse – arra akarta rávenni őt, hogy tegyen terhelő vallomást Karácsony Gergelyre és Kiss Ambrusra, noha nem is ismeri őket személyesen. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Lejárató kampány

Karácsony szerint orosz módszertan szerint, orosz érdekeket is kiszolgáló kompromat, vagyis egy konstruált, hazug lejárató kampány folyt ellene és az egyik helyettese ellen.

 

Mint egy ZS-kategóriás KGB-film

„Van itt minden, külföldi befektetőnek hazudott statiszta, a Dagály fürdő gőzébe tervezett Budai Gyula-találkozó, hogy engem és a helyettesemet „le tudják csukatni”, vagy éppen a Fidesz volt gazdasági igazgatójának nagyotmondásai. Mintha csak egy ZS kategóriás KGB-filmet néznénk” – emlékeztetett cikkében a Telex.hu

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Házkutatás is volt

A főpolgármester szerint a történet azért sem szórakoztató, mert az ügy miatt házkutatás is volt a városházán, illetve „hónapokig tíz- és tízmilliókkal megtámogatott lejárató kampány” zajlott ellenük.

Szerinte gátlástalanul hazudnak

Ha a közeledő kampányidőszakban, hasonló „ügyek” kipattannak, vagy akár a most is folyó lejárató kampányok hirdetései elérik, mindenki emlékezzen rá: gátlástalanul hazudik és próbál hamisítani a propagandagépezet.

A főpolgármester bejegyzése

A Városháza eladásáról volt szó

Tavaly novemberben furcsa szerződésből szivárgott ki két oldal az Index portálon. Egy ingatlaniroda és egy, ma már kényszertörlési eljárás alatt álló cég a Városháza épületéről kötött valamilyen megállapodást, írtuk.

De nem akarták eladni

Karácsony Gergely főpolgármester hamar reagált a cikkre, amelynek tényállítása szerinte mindössze annyi, hogy a Városháza eladása érdekében „a fővárost vezető koalícióhoz közel álló üzleti körök” megtették az első lépéseket, ebből következtet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzatnak van értékesítési szándéka. A főpolgármester hozzátette, nem tudják, kik azok az üzleti körök, és milyen lépéseket tettek, az ingatlan értékesítéséről semmilyen döntés nem született, arra nem keres vevőt a Fővárosi Önkormányzat.

Az alpolgármester is ezt bizonygatta

Másnap Karácsony feljelentést tett az ügyben. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, szerinte is nonszensz, hogy lett volna eladási szándék.

Fegyelmit is kiosztottak

Tavaly november 9-én újabb hangfelvétel szivárgott ki, amely alapján úgy tűnik, mégis volt olyan időszak, amikor a főváros a Városháza épülete eladásának lehetőségét vizsgálta. Felmerült, hogy a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője, Barts J. Balázs eljárt egy ilyen verzió ismertetésének ügyében. Karácsony magyarázatot kért Bartstól, majd fegyelmiben részesítette.

A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt fotó: Facebook/Merész Márton