10 nap alatt, tízezernél is több járat késett, csaknem 500 pedig el sem indult a MÁV-nál. A vasúttársaság már a hőségriadó kezdetén jelezte, hogy aki tud, inkább el se induljon vonattal, mert rohadt meleg van a vagonokban, hiszen a 40-50 éves kocsikat nem ilyen melegre tervezték és persze klímáról álmodni sem mer a MÁV utasa. A közeledési szakértő szerint mindenre van megoldás, csak “nem kell kilopni belőle 30 százalékot”
35 ezer járat
A hőségriadó első 10 napjában , vagyis július 5-15 között, több mint 35 ezer járat indult el, ezek több mint 70 százaléka pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett – közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az rtl.hu érdeklődésére. A MÁV azt javasolta azoknak az utasoknak, akiknek tényleg nagyon kellett utazniuk, hogy menjenek inkább busszal. A Volán járatainak 84 százalékán ugyanis van klímaberendezés, míg a vonatokon sokkal rosszabb a helyzet. Ehhez képest a MÁV-Start szerint a járataikon számottevő utascsökkenés nem mutatkozott, magas kihasználtsággal közlekednek.
Sokan mentek busszal
A Volánbusz balatoni, valamint Hatvan-Gyöngyös-Eger és a főváros közötti járatain pedig egyenesen 10-30 százalékos utasszám-emelkedést tapasztaltunk ebben az időszakban – közölte a társaság. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Egy kis statisztika
A MÁV elismerte, hogy valóban rengeteg járata késett. A július 5. és 15. közötti időszakban a 35 ezer járat 30 százaléka késett, ez azt jelenti, hogy 10 500 esetben nem értek pontosan célba az utasok. Az adataik alapján ráadásul a vonatok 1,6 százaléka maradt el vagy pótolták busszal. Ez a 35 ezres járatszámmal számolva 560 vonatot jelent, ebből 73 esetben lehetett buszozni helyette, 487 vonat pedig egyszerűen kimaradt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Klímás busszal pótolnak
„Minden esetben arra törekszünk, hogy a pótlás légkondicionált autóbuszokkal történjen meg. Ennek megfelelően a hőségriadó eddigi 12 napja alatt is mindig klímás autóbusszal pótoltuk a vasúti járatokat” – közölte a vasúttársaság. A pótlásra legtöbbször a jármű szolgálatképtelensége miatt volt szükség, de felsővezetéki – és biztosítóberendezési hiba is hátráltatta a vasúti közlekedést. Azt fontosnak találták megjegyezni, hogy a huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak.
Magas sínhőmérséklet
Korábban arról számoltak be, hogy a tartós, rendkívüli hőség következtében a magas sínhőmérséklet – 50-60 Celsius-fok között – a pálya egyes szerkezeti elemeiben a forgalombiztonságot veszélyeztető, maradandó alakváltozásokat okozhat.
Káros anyagfeszültség
„A hőtágulás hatására a vágányokban káros anyagfeszültség keletkezik az időszakos karbantartások mellett is. Amennyiben ennek előjelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be” – fogalmazott a MÁV, hozzátéve, hogy a nagy meleg hatására a felsővezetékek is megnyúlnak, így növekszik a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata is.
Kiakadt a szakértő
Aztán szombatra be is következett, amitől tartottak, majdhogynem összeomlott a vasúti közlekedés az ország egy részén. A Keleti Pályaudvar és Sülysáp közötti vonal teljesen leállt, több járat pedig kerülővel közlekedett, amitől alaposan megnőtt az utazások ideje. Szalma Botond, közeledési szakértő azt mondta az RTL reggeli műsorában, hogy „ne fogjunk már mindent a melegre, ez egy négy évszakos ország Szent István óta. Lehet hülyének nézni a másikat, csak nem érdemes”. A szakértő szerint műszaki megoldása mindennek van, csak meg kell építeni jó minőségben, nem kell „ellopni belőle 30 százalékot”. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció