Hétfő délután, a Bartók Béla úton, a Ménesi úti jelzőlámpás kereszteződésben a Móricz Zsigmond körtér felé haladó 49-es villamos elütött egy nőt, aki vélhetően a piros jelzésen próbált áthaladni. A gyalogos életét vesztette. A helyszínelés tart, egy sáv járható.
BKK menterendváltozás
Baleset történt a Bartók Béla úton a Gárdonyi térnél; a kifelé vezető oldalon sávlezárásra számítsanak. Nem jár a 19-es és a 49-es villamos Kelenföld vasútállomás M és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között, a 47-es villamos a Szent Gellért tér – Műegyetem M és a Móricz Zsigmond körtér M között, valamint az 56A villamos a Móricz Zsigmond körtér M és a Szent Gellért tér – Műegyetem M között. A 41-es és az 56-os villamos terelve, az Alkotás utcán és a Villányi úton át közlekedik. Pótlóbusszal utazhatnak Kelenföld vasútállomás M és a Szent Gellért tér – Műegyetem között.
Gázolt a vonat
A Nyugati pályaudvarról 9:30-kor Prágába elindult Metropolitan EuroCity (EC 278) Zebegény után elütött egy embert, emiatt Szob – Nagymaros között csak az egyik vágányon közlekedhetnek a vonatok. A szobi Z70-es vonatoknál, valamint a Budapest – Pozsony közötti nemzetközi vonatoknál baleseti helyszínelés miatt hosszabb menetidőre kell számítani. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Forgalmi változások:
- Zebegényben és Szob alsón mindkét irányban az 1. vágányon állnak meg a vonatok.
- A Prága felől érkező, Szobról 11:38-kor a Nyugati pályaudvarra továbbinduló Metropolitan Railjet (RJ 273) csak Szobig közlekedik.
- A Nyugati pályaudvarról 9:30-kor Prágába elindult Metropolitan EuroCity (EC 278) Szobtól várhatóan 12:30-kor indul tovább.
- A Nyugati pályaudvarról 13:30-kor Prágába induló Metropolitan Railjet (RJ 274) csak Szobtól közlekedik.
- Utasai a Nyugati pályaudvarról 13:40-kor Szobra induló G70-essel (2354) utazhatnak, amelyről az átszállás biztosított a Metropolitan Railjetre (RJ 274).
Jogi segítség!
A Kékvillogó híreiben rendszeresen beszámolunk súlyos és tanulságos közúti balesetekről is. Ezek az esetek jól mutatják, milyen váratlan következményekkel járhat egy pillanatnyi figyelmetlenség. Ha Ön vagy hozzátartozója érintett volt egy balesetben, hasznos lehet utánanéznie annak, hogyan működik a baleseti kártérítés igénylése a gyakorlatban. Mi sok tíz éves gyakorlattal leszünk a segítségére!
Érdemes tudnod
A Kékvillogó hírportált a friss adatok szerint milliók olvassák! Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Blikk és a nagy országos hírportálok. A Facebookon már 364 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy nálunk nagyon hatékonyak a hirdetések. Több ezren választották már a Kékvillogó Partnerprogramban a fizetett cikkeket. Az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
KIemelt kép: illusztráció

