A szabolcsi nyomozók Budapesten fogták el a bűnszövetség hatodik tagját.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak részvételével, 2020. július 21-én összehangolt rendőri akció keretében a fővárosban fogták el Cs. J. 36 éves budapesti lakost.

A nyomozás adatai szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt letartóztatásban lévő nyíregyházi társainak anyagi haszonszerzés érdekében rendszeresen szerezte be és adta tovább a kábítószert.

A rendőrök a férfit elfogása után a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-Főkapitányságra előállították és kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozók a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségnél – számolt be az eseményekről a Police.

Kiemelt kép: Illusztráció