Noha elsőre hátborzongatónak tűnt, ami a Tolna vármegyei városban történt, szerencsére azonban jóval egyszerűbb lehet az ügy megoldása. Egy biztos, nem gyilkosság történt.
Ennyi ideje lehetett a holttest a helyszínen
A megindult bomlási folyamatokból megítélve feltehetően egy hat hónapja tűnt el az elhunyt személy, holttestét találták meg Paks külterületén pár nappal ezelőtt az Ürgemező nevet viselő területen – közölte a Telepaks érdeklődésére a Tolna vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Nem történt bűncselekmény
Komlósiné Kiss Anett kifejtette, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a maradványokat az állatok hordták szét egy ötven méteres körben. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a rendőrség az esetet közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Senki sem jelentett eltűnést
Kitért arra is, hogy az azonosítás folyamatban van, egyelőre várják a DNS-teszt eredményét. A Paksi Rendőrkapitányság munkatársai ismeretlen személy körözését rendelték el. A szóvivő jelezte: az elmúlt időszakban eltűnt személy miatt nem történt bejelentés a paksi kapitányság illetékességi területén.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Három különböző helyen találták meg a maradványokat
Mint korábban mi is beszámoltunk róla, a felfedezés már csak azért is tűnhetett hátborzongatónak, mivel a testrészeket három különböző helyen találták meg. A koponya csont, a törzs és az alsó végtagok is külön helyen voltak.
Nem sikerült egyelőre azonosítani
A fogstátuszt még nem tudták megállapítani a nyomozók. Az alsó állkapocs ugyanis hiányzik, a koponyacsont felső állkapocs részében pedig nem voltak láthatóak fogak. A zsaruk korábban a lakosság segítségét kérték, ugyanis nem túl sok olyan jellegzetesség maradt a holttesten, amely segíthet az azonosításban.
Ezt találták rajta
Az elhunyt személyen kék színű, pamut anyagból készült kötött kardigán volt. A világoskék színű ruhadarab cipzáros. A jobb oldali hónalj részen a varrás mentén elszakadt a felső. Az áldozaton 38-39-es méretű, fekete színű magasszárú velúr cipő volt. Márkajelzése nincs a lábbelinek.
Erőteljes bomlásnak indult
Talphosszúsága 26 centiméter, külső és belső oldalán négy darab párhuzamos, fekete csík szerepel, elöl pedig három tépőzár található rajta. A holttesten rövidujjú pamut pólót találtak a nyomozók. A póló színét azonban nem lehetett megállapítani, mivel a holttest már erőteljes bomlásnak indult.
A zokni sem nyújt támpontot
A felsőruházaton viszont van egy minta: egy színes csónak, amiben három személy tartózkodik. A rendőrség közzétette még azt is, hogy az áldozaton volt egy pár zokni. Ennek színe a fenti okokból kifolyólag nem kivehető.
Itt lehet jelentkezni
Akinek információja van az áldozat lehetséges kilétéről, jelezheti azt a Paksi Rendőrkapitányságon. Telefonon a 75510640-es számon lehet felvenni a kapcsolatot a rendőrökkel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: Facebook.)