A kazincbarcikai járőrök furcsán nézhették végig azt a jelenetet, amikor egy a Múcsony település melletti útszakaszon megláttak egy férfit, aki egy lopott kerékpárra kötve húzott magával egy lopott fűnyírót. A rendőrök előállították a férfit.

Fűnyíró a biciklire kötve?

Az egyenruhások december 27-én 2 óra körül figyeltek fel egy férfire, aki Borsod megyében, Múcsony közelében kerékpározott egy olyan bringával, amelynek a végén egy fűnyíró gurult.

A rendőrök megállították

A járőrök kérdőre vonták a férfit, mit csinál a különös eszközzel, aki elárulta, hogy hazafelé tart Borsodszirákra. A férfi azt is elmondta, hogy kezdetben gyalog ment, a biciklit és a fűnyírót út közben találta.

Ez is érdekelhet

“Az alkalmazottakat néha apróbb áramütés is érte” – szorul a hurok az áramlopással gyanúsított Kozsó nyaka körül

Edelényben találta a gépeket

A rendőrök kiderítették, hogy a férfi mit is csinálhatott korábban, Edelényben: a férfi a korábbi munkahelye udvaráról kihozott egy fűnyírógépet, majd azt tolva indult el hazafelé.

Gyalog indult el, majd biciklivel folytatta az utat

A férfi a fűnyíróval kezdetben gyalog sétált, de néhány utcával arrébb talált egy kerékpárt, amely a kerítésnek volt támasztva. A biciklire felcsatolta a fűnyírót, és így haladt tovább.

Ez is érdekelhet

Elfogták az a közmunkást, aki levest főzött a város büszkeségéből a színpompás pávából, lopással, állatkínzással gyanúsítják a férfit

Eljárás indult ellene

A járőrök gyanúsítottként kihallgatták, majd előállították a tolvajt, aki lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt izgulhat a büntetőeljárás későbbi szakaszában.

Éveket is kaphat a tolvaj

Ha a bíróság bűnösnek találja a férfit és megállapítják a lopás vétségét, akkor két-három évet is kaphat a különös biciklitolvaj.

Kiemelt kép: Rendőrség-biciklilopás – Forrás: Police.hu