Sokan vagyunk, akik a csepegtető öntözés mellett döntünk, hiszen ez a módszer nemcsak hatékony, de víztakarékos is. A csövek épségére azonban folyamatosan ügyelnünk kell, hiszen könnyen eltömítheti azok belsejét a vízkő, s ez már veszélyezteti a locsolást, illetve a növények gondozását is. 

A kimeneti nyílások és a bemeneti szűrők környéke hamar eltömődhet, éppen ezért kell rendszeresen időt szakítani a karbantartásra. Ilyen esetben a csepegtető csövek savazása a megoldás, s cikkünkből az is kiderül, hogy ezt hogyan kell csinálni. 

Savazás: miért hasznos karbantartási módszer?

A különféle savak tulajdonképpen a lerakódott, szervetlen ásványi anyagokat, foszfátokat és sókat képesek feloldani, amelynek köszönhetően megakadályozható a további képződésük. Az AutomataÖntözőrendszer.com csepegtető öntözés kínálatában megtalálhatod a legjobb minőségű termékeket, de az, hogy meddig bírja a rendszer, rajtad is múlik. 

A savazás alatt kötelező a védőöltözet viselése, hiszen olyan mérgező vegyületekről van szó, amelyek az egészségre is ártalmasak. Aztán az is lényeges, hogy mindig a vízhez adjuk hozzá a savat és nem fordítva, közelről, vékony sugárban átöntve. Legalább két ember kezdjen neki, és a savkezelés alatt mindig legyünk ott a helyszínen!

Elzáródott a csepegtető cső? Van megoldás!

A bemeneti nyílás általában a szennyeződések miatt tud elzáródni. A hullámos felszínnel megáldott mezőgazdasági vidékeken gyakran találkozunk olyan jelenséggel, amikor az elzáródás a csepegtető cső végénél kezdődik, valamint a mélyedésekben fekvő csőszakaszokban is. 

A gyümölcsösökben használt csepegtető rendszerek esetében kis sebességgel, az emelkedőkön felfelé áramlik a folyadék, így szinte lehetetlen a szennyeződések egyenletes sodródása. Amikor az eltömődést só okozza, akkor csak a savazás segíthet. Ez nem káros a környezetre nézve, mivel a sav a rendszeren belül, a feloldott vízkővel alkot kötést. 

Ezzel szemben a kimeneti nyílásnál a beszáradt sók okoznak hibát. A locsolás után mindig akad néhány csepp víz a kimenetnél, amelynek elpárolgása vízkövet hagyhat maga után. Ha nincs vízmozgás, akkor ezt nehezen fogjuk eltávolítani. 

Ilyen esetben kétféle módszer segíthet nekünk; vagy a már kicsapódott sók oldásával kezdjük vagy megelőzésként savazzunk. 

A savazás legnagyobb előnyei

A folyamatos savas kezelésre akkor van szükség, ha a víz keménysége több mint 7,5 pH. Ilyen módon meggátolható, hogy a kalcium- és magnézium-karbonátok kicsapódjanak, s megjelenjen a vízkő. 

Bizonyos savas eljárások csak rontanak a helyzeten. A jól oldható sók például hamar kicsi elemekre bomlanak, ezeket ki is moshatjuk a csövekből, de a nehezen savazható vegyületekkel nem lesz ilyen könnyű dolgunk.

A savazás tehát a karbantartás egyik legfontosabb folyamata, amelyek megkímélnek minket az idő előtti csőcserétől.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattintson ide, ha Ön is kipróbálná ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!