Létezik-e egyáltalán és ha igen, hogy néz ki a tanúvédelmi program Magyarországon? A jog ugyan 20 éve biztosít erre lehetőséget, de olyan szigorú rendszerről van szó, hogy a hatóságok semmit nem árulnak el róla. Mi történik azzal az emberrel, aki annyira fél haragosa bosszújától, hogy inkább új életet kezdene akár egy másik országban? Először is, semmiképp sem hazudhat.

Akkor jár, ha a hatóság tehetetlen

2001 óta a jog ugyan Magyarországon is lehetőséget ad tanúvédelmi programba – a zsargonban: Védelmi Programba – való belépésre, de ennek részleteiről keveset tudni. Kizárólag akkor lehet részese valaki, ha egy igen súlyos bűncselekményről olyan információt tud, amit a hatóság máshogy, más forrásból nem tudna beszerezni.

Beszélni sem lehet arról, hányan vannak

A védelmet kérheti maga a tanú és a hatóság is. A programot a Készenléti Rendőrség Személy és Objektumvédelmi Igazgatósága koordinálja, de a vonatkozó protokoll olyan szigorú, hogy azt sem tudni, jelenleg hány védelmi programos lehet nálunk, mert még hozzávetőlegesen sem beszélhetnek a számukról.

Nem kapja meg, ha hazudik

A tanúvédelmi program, amiben valaki tényleg új személyazonosságot kaphat, a legvégső, negyedik szintje a különböző védelmi garanciáknak. Pusztán kérésre nem jár és akárki nem is igényelheti. Hiába szeretne új életet kezdeni, ahogy filmekben is látta, ha például nem mond igazat.

Keresik VV Fanni ügyének koronatanúját

A négy éve keresett valóságshow sztár ügyében fordulat állt be, amikor H. Erzsébet azzal állt elő, hogy látta VV Fannit az eltűnése másnapján a saját fodrászánál. Ez azt is jelentheti, hogy Fanninak csupán nyoma veszett, és az ő vallomása révén megbukhat a gyilkossági vád B. László ellen. Sajtóértesülések szerint a tanú nevet változtatott és külföldre költözött – írtuk meg néhány héttel ezelőtt.

Minden titkát fel kell fednie

Az illetőt ugyanúgy átvilágítják, mint az államigazgatás legfelsőbb szintjén dolgozókat: pszichológusok derítik fel, mentálisan mennyire felkészült a változásokra, részletesen beszélnie kell az életmódjáról, a családjáról, vallania a tartozásairól, a függőségeiről. És ha ezekben nem mond igazat, a Szolgálat – azaz a rendőrség – meg is tagadhatja a tanútól a programba való felvételt. Ez érthető, hiszen másként nem tudnák megvédeni.

Ha bosszútól tart, biztosan kérni fogja

„Egy tanú védelmének leghétköznapibb formája a zárt adatkezelés az eljárás során. Ezt a sértetti tanú igényelheti, ha például az elkövető bosszújától tart. Speciális szabályok vonatkoznak az úgynevezett különleges bánásmódót igénylő személyekre, akik egyébként személyes jellemzőik, például életkoruk, egészségi állapotuk, vagy a terhelttől való félelmük miatt ilyen személynek minősülnek. Fokozott körültekintéssel bánnak vele, például egy szexuális bűncselekmény sértettjét vele azonos nemű rendőr hallgat ki, vagy videón vesz csak részt az ügye tárgyalásán, hogy véletlenül se találkozzon a vádlottal” – avatja be portálunkat a részletekbe dr. Lőrik József Balázs büntetőügyvéd.

Követik, védik a lakóhelyét, védőruhát is kaphat

De mit jelent a gyakorlatban tanúvédelmi programban lenni? „Konkrét személyi védelem is járhat az olyan tanúnak, akinél felmerül, hogy a vallomása, vagy ha csak felmerül, hogy beszélt a rendőrséggel, az életébe kerülhet. Ilyenkor rendőrök védhetik a lakhelyét, követhetik és felügyelhetik, amerre közlekedik, a járőrök rendszeresen ellenőrizhetik és még védőruhát is kaphat – sorolja tovább dr. Lőrik József Balázs.

Munkát keresnek neki, törlesztenek helyette

Szélsőséges esetben a Szolgálat javasolja a tanúnak az életmódváltást, akár a külföldre való költözést, amihez viszont minden segítséget meg kell adniuk: keresni kell a tanúnak munkát, lakhelyet és ha banki hitele van, azt is rendezik, de ezt egyébként később törlesztenie kell a magyar államnak.

Jó útra kell térni

A program például az Egyesült Államokban tarthat egy egész életen át. Hazánkban jellemzően akkor szűnik meg, ha már nincs miért védeni az illetőt. Maga az érintett is lemondhat erről a jogáról, de már azzal is megszűnik, ha csak felhívja egy régi ismerősét, ami szigorúan tilos – törvényes úton kell járni, kettős élet nélkül, különben a Szolgálat felmondja a védelmet.

Laptop miatt rakták ki a családját a programból

Néhány éve a Kékfény számolt be egy nálunk raboskodó szerb drogcsempész esetéről. A családja védelem alatt állt, miután a vallomása alapján a társait elítélték, csakhogy öt évvel később a férfi cellájában tiltott tárgyat, egy laptopot találtak, emiatt az egész családtól megvonták az addigi védelmet. A feleségtől és a gyerekektől visszavették a fedő okmányokat, a kicsiknek aztán eredeti nevükön kellett iskolába járniuk, ezért a férfi a strasbourgi bírósághoz is fordult.

Megrendezte volna a halálát?

Főleg a filmeknek köszönhetően számos legenda kering a tanúvédelmi programról, az átoperelástól kezdve a megrendezett halálig. De nem is kell fikciós vizekre eveznünk: a 2014-ben rejtélyes körülmények között elhunyt Welsz Tamás vállalkozó esetében találgatás indult, hogy esetleg a tanúvédelmi program részeként megrendezhették a halálát, ám ennek a teóriának ellentmond, hogy közvetlen szerettei esetében ilyen nem történt. 

Kiemelt kép: Illusztráció