A rendőrség kiadta a térfigyelő kamerák felvételeit, amin látszik, ahogy a Mercedes sofőrje nagy sebességgel kisodródik és elgázol egy járdán haladó biciklist. A brutális baleset hat napja történt a budapesti Árpád hídon, az események az egész országot megrázták. A sofőrt pénteken őrizetbe vették.
Brutális baleset
Ahogyan azt elsők között megírtuk, szombat hajnalban halálos kimenetelű közlekedési baleset történt az Árpád hídon. Egy útpadkának vágódó Mercedes egy szabályosan, a biciklisávon tekerő kerékpárost elgázolt, amelynek következtében a biciklis életét vesztette. Azóta egyre több részletet lehetett megtudni a baleset körülményeiről. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Spontán versenyből lett a tragédia
Három autó, egy Mercedes és két BMW spontán versengeni kezdett egymással a közúton. Ez vezetett végül a halálos balesethez, mondta el Balogh Ádám rendőr ezredes, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Már korábban megkezdődött a versengés
A közúti versenyzés a Róbert Károly Körúton vette kezdetét. Ekkor 0:41 perc volt, a RACE-001-es rendszámú sportautó haladt az élen. Vezetője megcsúszott, ezt követően elvesztette az uralmát a kocsi fölött és nekicsapódott a szalagkorlátnak.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Éppen arra tekert egy kerékpáros
Pont akkor tekert át a hídon egy biciklis, amikor a 690 lóerős Mercedes a szalagkorlátnak ütközött. Egy 26 éves férfi ült a kerékpáron, aki a balesetben két végtagját is elvesztette. Bár kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni.
Felborult a Mercedes
A sportkocsi miután felborult, 70 méteren át pörgött a tetején. Végül a másodjára érkező BMW-be csapódott be. Az igazságügyi szakértői vélemény alapján legalább 137 km/h-val közlekedett a Mercedes ott, ahol legfeljebb 70-nel mehetett volna.
Tények és kérdések a baleset kapcsán
Kiderült, hogy ki volt kapcsolva a Mercedes menetstabilizátora. Azt még vizsgálják, hogy a tuningolt autók esetében történt-e esetleg engedély nélküli átalakítás a teljesítményük növelése érdekében.
Őrizetbe vették
A Budapesti Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt indított büntetőeljárást. A Mercedes sofőrjét pénteken, a kórházi kezelése után vette őrizetbe a rendőrség. A feltételezett versenyben két további BMW-s vett részt, akikkel a Mercedeszes korábban véletlenül találkozott egy kereszteződésben. Az ő felelősségüket egyelőre még vizsgálják.
Videófelvétel a balesetről
Az autók közúti versenyzését rögzítették a térfigyelő kamerák. A baleset pillanatát is felvették. A rendőrség a nyilvánosság elé tárta a megdöbbentő képsorokat, amiket itt tekinthetnek meg. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A felvétel
Kiemelt kép: a térfigyelő kamera felvétele. Fotó: BRFK