Pénzbírsággal sújtották azt a Nógrád megyei nőt, aki magából kivetkőzve azzal fenyegette meg szomszédját, hogy vasvillára fogja tűzni azért, mert az ráhívta a rendőrséget a túl hangos zene miatt.

Hangos zene

A balassagyarmati járásbíróság megállapította hogy július 24-én 18 órától hangos zeneszó szólt ki a nő házából az utcafront irányába. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csendháborítás

A helyszínre kimentek a járőrök és csendháborítás ügyében halgatták meg az embereket. Az igazoltatást követően az eljárás alá vont személy hangosan, kiabálva közölte, hogy a szomszédok megkeserítik az életét, mert mindig bejelentéseket tesznek ellene.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Vasvillával fenyegetés

Kijelentette, hogy „A mai napon vasvillára tűzi azt a szomszédját, aki a bejelentést tette ellene, illetve azt is mondta, hogy „Ide a halottaskocsi fog jönni.” 

Halottaskocsi

A rendőrségi figyelmeztetések ellenére továbbra is még hangosabban, magából kivetkőzve még tovább ordibált: „A rohadt szomszédot a vasvillára tűzi, jobb, ha elköltözik onnan, mert a halottaskocsi fog érte jönni.” 

Elkaplak

Ezek után ököllel fenyegetőzve még azt is kiabálta a feltételezett bejelentő ingatlanja felé fordulva, hogy „Elkaplak!”. „Költözöl vagy megdöglesz!”

Pénzbírság

Az eljárás alá vont személy az utcában, közterületen hangoskodott, olyan magatartást tanúsított, amely másokban félelmet, riadalmat keltett, ezért a Balassagyarmati Járásbíróság a 2021. október 4-én meghozott végzésével garázdaság szabálysértés elkövetése miatt pénzbírsággal sújtotta.

Fotónk illusztráció, a rendőrség felvétele.