Különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérlete miatt húsz év börtönt kapott az a 40 éves újbudai férfi, aki többször is fejbe és egyszer nyakon szúrta az exét az otthonában. A férfi tavaly januárban támadt rá a korábbi barátnőjére, mert az egyre gyakoribb dühkitörései miatt a nő szakított vele.

Húsz évet kapott

Húsz év fegyházra ítélte a bíróság azt a különös visszaeső férfit, aki egy késsel támadt rá a korábbi élettársára tavaly januárban. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a büntetett előéletű férfi sosem fedte fel barátnője előtt, ki is ő valójában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Már ült börtönben

A tényállás lényege szerint a férfi miután szabadult a korábbi élettársa elleni emberölési kísérlet miatt kiszabott 10 éves fegyházbüntetéséből, megismerkedett egy másik nővel, akinek álnéven mutatkozott be, és nem fedte fel előtte az előéletét sem.

Szakított vele

A börtönviselt elkövető és az új barátnője hamar összejöttek, és rövid idő elteltével a férfi be is költözött a nőhöz. Eljegyezte kedvesét, azonban az egyre gyakoribb dühkitörései miatt a nő szakított vele.

Felment a nő lakására

M. András Miklós nem tudta elfogadni a nő döntését, ezért tavaly januárban felment a lakására, ahol épp egy lakatos cserélte ki a bejárati ajtón a zárat. A szerelő azért volt kint a nőnél, hogy a férfi ne tudjon a lakásba bemenni.

Összevesztek

M. András Miklós este háromnegyed nyolc körül kereste fel a volt barátnőjét a Menyecske utcai lakásán. A nő beengedte a férfit, ám ezt követően hamar összevesztek.

Rendőrt akart hívni

Ijedtében a nő rendőrt akart hívni, de a férfi kiverte a kezéből a telefont, és dulakodni kezdett vele. A támadó ütni-verni kezdte a volt párját, majd egy késsel többször is megszúrta őt.

Segített a lakatos

A sikoltásokat meghallva a lakásban dolgozó lakatos a nő védelmére kelt, ugyanakkor a késelőnek még így is volt ideje arra, hogy többször is fejbe, illetve egyszer nyakon és vesén szúrja a nőt, akit ezután életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba. A bántalmazás következtében a nő nyolc napon túl gyógyuló, illetve maradandó sérüléseket szenvedett.

Magával is végezni próbált

A támadást követően a férfi elmenekült a helyszínről, és otthonában öngyilkosságot kísérelt meg. Végül a Fővárosi Főügyészség szomszédságában lévő egyik Akadémia utcai lakásban fogták el a férfit a bűncselekmény után kb. fél órával. Rendőrségi kihallgatása során a férfi azt mondta, hogy nem akarta bántani a volt barátnőjét, csak hirtelen feldühödött – írja a 24.hu.

Volt már hasonló ügye

M. András Miklós már korábban is egy hasonló ügy miatt került bíróság elé: 2012 nyarán ugyancsak késsel támadt rá egy 18 éves monori lányra a féltékenysége miatt. A fiatal lány szintén súlyos sérüléseket szenvedett, támadóját pedig akkor 10 év börtönre ítélték – M. András a Menyecske utcai támadását feltételes szabadlábra helyezése alatt követte el.

20 évre ítélték

A bíróság a támadás és az ölési szándék miatt húsz év fegyházbüntetésre, valamint tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, kizárva a feltételes szabadulás lehetőségét. Az ítélettel szemben a férfi és védője téves jogi minősítés és enyhítés miatt, míg a főügyészség tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. A bíróság fenntartotta az elkövető letartóztatását. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Így vitték el a rendőrök a támadót

Kiemelt kép: Részlet a videóból