„Ebből halálos tömegszerencsétlenség is lehetett volna, ha más időpontban történik” – így fogalmazott egy közlekedési szakjogász, jelezve, ha tényleg igaz, hogy az autók versenyeztek, az már önmagában egy súlyos szabálysértés. Ami az Árpád hídon történt, az halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége lehet „elsőre”, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a büntető törvénykönyv szerint. A feltételezések szerint a sofőr 130–150 kilométer/órás sebességgel száguldozhatott, mielőtt átszakította a szalagkorlátot és elgázolta a biciklist, akit kórházba vittek, de már nem tudtak segíteni rajta.

Karambol és gázolás az Árpád hídon

A Kékvillogó.hu adott hírt arról szombat reggel, hogy súlyos baleset történt az éjszaka a budapesti Árpád hídon. Egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon. A balesetben többen megsérültek, egy férfi a kórházban meghalt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elcsapta a szabályosan haladó kerékpárost

Az első információk szerint 0 óra 45 perc körül egy autó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy gépjárművel az Árpád hídon. A Budapesti Rendőr-főkapitányág arról tájékoztatott, hogy a balesetet okozó autós egyelőre nem ismert okból padkának vágódott. A Pestről Buda irányába hajtó autó ezután megpördült és elcsapta az úttesttől korláttal elválaszott bicikliúton tekerő, szemből szabályosan érkező kerékpárost.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A feje tetején állt meg

Az autós ezután egy másik, vétlen autónak, egy BMW-nek is nekiütközött, majd feje tetejére fordulva állt meg. A balesetben a balesetet okozó autó sofőrje könnyebben, a vétlen autóban ülő és a kerékpáros súlyosan megsérült. Mindhármukat kórházba szállították, ahol a kerékpáros belehalt sérüléseibe.

Gyorshajtás

A baleset pontos körülményeinek kivizsgálására a rendőrség eljárást indított. A tragédia helyszínén készült fotók alapján valószínűsíthető, hogy az autók a megengedettnél nagyobb sebességgel haladtak a hídon. Információink szerint a 6300 köbcentis motorral közlekedő Mercedesnek speciális, versenyzésre utaló rendszáma volt.

Ez várhat a gázolóra

„Ebből halálos tömegszerencsétlenség is lehetett volna, ha más időpontban történik” – mondta a Mandinernek Borbély Zoltán, jelezve: ha tényleg igaz, hogy az autók versenyeztek, az már önmagában egy súlyos szabálysértés. Ami az Árpád hídon történt, az halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége lehet „elsőre”, amely egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a büntető törvénykönyv szerint.

Súlyosabb is lehet a büntetés

A közlekedési szakjogász nagy kérdésnek nevezte, hogy a kétszeres sebességtúllépés önmagában megalapozhatja-e az öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő közúti veszélyeztetést, amelyről csak akkor lehet beszélni, ha a szándék kiterjed a veszélyhelyzetre. Ilyen például egy leszorítás, egy kormányráhúzás vagy egy büntetőfékezés.

Lehet belőle végrehajtandó

„Az egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a bíróság túlnyomórészt felfüggesztett szabadságvesztést szab ki, ám ha ez valamely KRESZ-szabály durva, kiemelt megszegésével párosul, az átbillentheti a felfüggesztettet végrehajtandóra” – mondta a lapnak Borbély Zoltán.

A hatóság mindent megvizsgál

A hatóság a vizsgálat során minden eszközt be fog vetni, műszaki szakértőket, térfigyelő kamerákat, sebességmeghatározást, elemezni fogja, kinek milyen szerepe volt a történtekben, valamint azt is, hogy a vezetőknek milyen a közlekedési előélete. Sokatmondó adat, mint arról a Vezess.hu portál beszámolt, hogy több mint kétezer darab 300 ezer forintos bírságcsekket postázott a rendőrség az elmúlt három évben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a tragédia helyszíne. Fotó: BudaPestkörnyéke.hu/GK