Csőtörés volt a társasházban, minden lakást ki kellett nyitni, akkor is, ha valaki nem volt otthon. Amikor a szomszédok meglátták mi van a velük egy emeleten lévő lakásban, dobtak egy hátast. Valóságos drogfarmra bukkantak. Az éppen hazaérkező díler is meglepődött a rendőrök láttán. Közben egy férfi elkérte az utcán egy járókelő mobilját, aki jóhiszeműen átadta azt egy hívás céljából. A tettes nem adta vissza a készülékek, inkább kupán csapta a tulajt és lelépett.

Leszólította a gyalogost

Egy férfi augusztus 19-én 22 óra körül Zuglóban a Mexikói úton leszólított egy gyalogost, hogy elkérje a telefonját egy hívás erejéig. A jóhiszemű férfi odaadta a mobilját, majd várta, hogy visszakapja. A tettestől többször próbálta visszakérni a telefont, aki ezért tarkón ütötte, majd elszaladt a készülékkel. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

A tettes után mentek

A férfi nem sérült meg, azonnal értesítette a rendőrséget, akik nyomban a tettes után eredtek. A zuglói körzeti megbízottak a térfigyelő kamerákon keresztül felismerték a férfit, és azt is tudták, merre keressék.

A Kékvillogó.hu Magyarország 11. legolvasottabb hírportálja volt a hivatalos mérések szerint. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ágy alá bújt

A tettes hazament, majd amikor a  kerület rendőrei és a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói kopogtattak nála, az ágy alá bújt, ott fogták el. A 23 éves P. Tibort a rablás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A férfi a cselekmény elkövetését beismerte, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit a bíróság azóta el is rendelt.

Drogtanyára bukkantak

Közben a 13. kerületi rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt folytat eljárást egy szintén budapesti férfival szemben, akinek a társasházi bérelt lakásában sátrakat, hőtükröt, leszüretelt és összetört kábítószergyanús növényi szárakat, műtrágyát, tápszereket és növénytermesztéshez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le a rendőrök.

Drogültetvény a lakásban

Forrás: Rendőrség

Csőtörés miatt bukott le

A drogtermesztő úgy bukott le, hogy a lakást magába foglaló épületben csőtörés volt. A kár megelőzése érdekében felnyitották a férfi által bérelt lakást is, ám ott egy valóságos üvegházra bukkantak, ezért bejelentést tettek a rendőrségen.

Kábítószer mindenhol

A kerületi egyenruhások a lakás több helyiségében is találtak hőtükör fóliával ellátott sátrakat, szárítás céljából fellógatott kábítószergyanús növényi szárakat, a padlótól a mennyezetig érő fémszerkezeteket, locsolókat és speciális világító berendezéseket, illetve kábítószergyanús fehér port.

Elfogták a dílert

Az egyik bérlőt, B. Kornélt hazaérkezésekor, még aznap 16 óra 45 perckor fogták el a rendőrök, majd előállították a helyi rendőrkapitányságra. A szintén a bérleményben lakó feltételezett társával szemben elfogatóparancsot adtak ki, őt jelenleg is keresik. 

Nem tett vallomást

A 33 éves férfit a nyomozók kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ám érdemi vallomást nem tett; őrizetbe vették. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.​​ A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép forrása: Rendőrség