A pofátlanság nem ismer határokat. Egy budapesti férfi csajozás közben elkérte ismerősétől a mobiltelefonját, hogy zenét hallgassanak, majd élve a lehetőséggel, elutalt vele 19 millió forintot a saját számlájára.

19 milliót nyúlt le

Kölcsönkért mobiltelefonnal utalt 19 millió forintot ismerőse számlájáról a sajátjára egy budapesti férfi. Az újbudai rendőrök információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint lopás vétség miatt folytatott eljárást az ügyben. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Elkérte ismerőse telefonját

A férfi két nő társaságában italozott ismerősével annak újbudai lakásán. Elkérte a házigazdától a mobiltelefonját, hogy zenét tudjanak hallgatni róla, de elvitte a készüléket, és azzal három részletben 19 millió forintot utalt a tulajdonos számlájáról a magáéra.

 

Egyező kódok  

A bűncselekmény elkövetését segítette, hogy a telefonra beállított netbank belépési kódja megegyezett a készülék feloldókódjával – írja a BRFK.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Körözték a férfit

A rendőrök a feltételezett elkövető számlájáról több mint 18 millió forintot tudtak lefoglalni, amit visszaadtak a gazdájának. A bűncselekményekkel gyanúsítható férfi körözését tavaly augusztus 25-én rendelték el. B. Loránd március 29-én egy másik ügyből kifolyólag jelent meg az 5. kerületi kapitányságon, ahol azonnal elfogták.

Elismerte

Az újbudai nyomozók a férfit információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, valamint lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. B. Loránd a bűncselekmények elkövetését beismerte, azonban érdemi vallomást nem tett. A rendőrség lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Besurrantak a házba

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról korábban, hogy Dunaharasztiban a kert hátsó részében dolgozott az idős házaspár, amikor három besurranó tolvaj észrevette őket az utcáról. Látták, hogy otthon vannak és amikor nem figyeltek, besurranhatnak a házba. A hölgy másnap vette észre, hogy meglopták őket.

Eszükbe sem jutott, hogy kirabolhatják őket

Egy szép napsütéses szerdai napon a nagymama és a nagypapa a kertben dolgoztak. Kötözték a paradicsomot, gazolták a zöldborsót, fel sem vetődött bennük, hogy Dunaharasztiban a Mindszenty József utcában észrevétlenül kirabolják őket. 

Nyitva volt az ajtó

A három pofátlan besurranó tolvaj azt feltételezte, hogy nyitva van a ház ajtaja. Jól gondolták, hiszen kevesen zárják kulcsra az ajtókat akkor, amikor a saját udvarukban vannak. 

Leléptek a dugipénzzel

A három férfi átugrott a kerítésen és óvatosan, leskelődve beosont a házba. Észrevétlenül átkutatták az idős házaspár otthonát, gyorsan megtalálták a dugipénzt és leléptek. Nem gondolták, hogy a besurranásról videó készült. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: illusztráció