Halálos balesettel indult a hét: lesodródott az útról, majd felborult egy személyautó Jászszentlászló külterületén. A sofőr meghalt és nyolcan megsérültek.

Igazoltatni akarták

Egy személygépkocsit akartak igazoltatni a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei január 9-én hajnalban az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lesodródott az útról

A jármű a rendőrök többszöri jelzésének ellenére nem állt meg, majd 1 óra 25 perc körül az 5402-es számú úton, Jászszentlászló külterületén egy kanyarban lesodródott az útról és felborult.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Meghalt a sofőr

A baleset során a sofőr olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. Rajta kívül a járműben nyolc külföldi tartózkodott, akik megsérültek a balesetben. Az eset körülményeit a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja – adta hírül a police.hu.

Több mentőautó is a helyszínre érkezett

Jászszentlászló, 2023. január 9. Mentők Jászszentlászló külterületén 2023. január 9-én kora hajnalban. Egy autó az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán haladt, amikor igazoltatni akarták a járőrök. A jármű azonban a rendőrök többszöri jelzése ellenére nem állt meg, hanem az 5402-es számú útra hajtva egy kanyarban lesodródott az útról és felborult. A sofőr a helyszínen meghalt. Az autóban nyolc külföldi tartózkodott, akik valamennyien megsérültek. MTI/Donka Ferenc

Tragédia történt csütörtökön is

Amint azt a Kékvillogó.hu is megírta az M5-ös autópályáról lesodródott egy autó csütörtök délután. A járműben a rendőrség információi szerint hét migráns utazott, hatan megsérültek, egy ember pedig meghalt.

Fának csapódott

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei igazoltatni akartak egy autóst a sztráda Budapest felé vezető szakaszán. A sofőr azonban nem állt meg annak ellenére sem, hogy a rendőrök többször jeleztek neki.  A jármű Örkény közelében egy fának csapódott, miután lesodródott az útról. A balesetben egy 24 éves török férfi meghalt, az utasok megsérültek.

Eszméletlenül találták meg a sofőrt

A 36 éves moldáv sofőr kiszállt az autóból és elmenekült, a rendőrség a helyszíntől körülbelül egy kilométerre, 17 óra magasságában, eszméletlen állapotban találtak rá. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntette és halálos közúti baleset okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgája a történtek összes körülményét.

A napokban volt már hasonló eset

A napokban is történt hasonló, amikor a Pest Vármegyei Rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályának jelzése alapján január 4-én este egy szerb honosságú személyautót akartak igazoltatni. A rendőri egységek egyértelmű jelzésére a 31 éves sofőr nem reagált, továbbhajtott.

Kilométereken át követték

Az autót a rendőrök kilométereken át követték, az M1 autópálya 8-as kilométerszelvényében sikerült biztonságosan kivezetniük a forgalomból. A lassú, de még guruló autóból a 31 éves férfi kiugrott, ami neki ütközött az egyik szolgálati gépkocsinak, sérülés szerencsére nem történt. Szökési kísérlete esélytelen volt, a rendőrök azonnal bilincselték.

Migránsok az autóban

A szerb férfi autójában hét, magát indiai állampolgárnak valló migráns utazott, akik magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, őket a rendőrök visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az embercsempészés

Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a baleset helyszíne. Fotó: MTI/Donka Ferenc