Szomszédjára hagyta a rózsadombi lakását egy idős, rákbeteg asszony. Halála után a rokonok beperelték az örököst, szerintük Máriát alkohollal itatta a nő és amikor aláírta a végrendeletet, nem volt beszámítható állapotban.
Halála előtt írta alá a végrendeletet
2019 májusában a végstúdiumban szenvedő Mária kórházi kezelés alatt állt. Ekkor írt alá egy végrendeletet, amelyben minden vagyonát a szomszédjára, egy szintén idősebb nőre hagyta. Hét nappal később elhunyt, így az örökös rögtön hozzá is jutott egy rózsadombi lakáshoz és annak minden ingóságához, egy garázshoz, 11 millió forint készpénzhez és még néhány százezer forint értékben különböző kötvényekhez. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Előkerült a rokon
Mária már egy ideje özvegyként élt és gyereke sem volt. Mint egyetlen vér szerinti rokon, az unokatestvére jöhetett volna szóba örökösként, így ő nem is fogadta el a végrendeletet, megtámadta azt, mivel azt gondolta, hogy Mária nem volt beszámítható, amikor aláírta a papírt, mi több, azt is vitatta, hogy valóban a dokumentumon az ő aláírása szerepel.
Alkoholt és gyógyszereket adott neki
A hozzátartozók szerint a végül mindent öröklő szomszéd rendszeresen Máriánál tartózkodott, elszigetelte őt a családtól, és gyakran vitt neki alkoholos italokat, illetve erős nyugtatókat. A rokonok azt is elmondták a bíróságon, hogy az idős asszony este nyolc után már nem tudott összefüggően beszélni, így telefonon is alig tudtak kommunikálni vele – írja a HVG.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A rokonok nem látogatták a nőt
A kialakult helyzet miatt a család már korábban is vitás viszonyban állt a szomszéddal, aki mindezzel ellentétben az állította, Mária tiszta tudattal írta alá a végrendeletet, és maga kezdeményezte a megállapodást. Szerinte a rokonok évek óta nem látogatták az asszonyt, és az utolsó időkben ő gondozta.
A szomszédnak nyerte meg a pert
A per során a rokonoknak kellett volna bizonyítani, hogy Mária cselekvőképtelen volt, vagy hogy tisztességtelen módon vették rá az aláírásra. A bíróság első fokon, közel négy év után, a szomszédnak adott igazat. Az ítélet szerint nem volt bizonyíték arra, hogy Mária ne lett volna cselekvőképes. Az orvosok és tanúk is úgy nyilatkoztak, hogy „a néni normálisan beszélt, nem volt zavart”.
Több lakást is örökölt a szomszéd
Az igazságügyi szakértő szerint a végrendeleten Mária aláírása szerepel, és nem bizonyítható, hogy alkohol vagy bódultság befolyásolta volna. Mária már évekkel korábban említette, hogy mindent a szomszédjára szeretne hagyni, de a hivatalos irat csak a halála előtt készült el. Az sem befolyásolta a döntést, hogy a társasházban több lakás a szomszéd nevén van, és egyet ezek közül szintén nem vásárlással, hanem hasonló körülmények között, örökléssel szerzett. A perköltség az évek során mintegy 10 millió forintra nőtt, amelyet az első fokú ítélet szerint a rokonoknak kell kifizetni. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció