A bíróság érvénytelenített egy házasságot, amelyet a 87 éves férj a halála előtt két héttel kötött házvezetőnőjével, közölte a Pest megyei főügyészség. A gyermektelen, idős, demenciával küzdő férfi hosszú ideje számos krónikus betegségben szenvedett. Több, mint két és fél hónapon keresztül kórházban is ápolták. A férfi olyan állapotban volt már, hogy az ágyból is csak segítséggel tudott felülni, folyamatos, 24 órás ápolást igényelt. Mentális állapota miatt a kórház intézkedett gondnokság alá helyezése érdekében.
Ügyvédekkel jelent meg a kórházban
Ekkor jelent meg a kórházban a férfi házvezetőnője két ügyvéd kíséretében, kérve a férfi azonnali hazabocsátását. A kezelőorvos pszichiátriai vizsgálatot akart kérni, mivel a férfi a helyzetét reálisan megítélni nem volt képes. A vizsgálat ellen a nő és jogi képviselői tiltakoztak, és mivel a beteg maga is ezt kérte, hazabocsátották, de a kórház értesítette az illetékes gyámhatóságot. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
A szentendrei jegyzőhöz fordultak
Ezután „pontosan nem tisztázott körülmények között”, benyújtották a házassági szándék bejelentéséről szóló jegyzőkönyvet, valamint a házasságkötés előtti várakozási idő alóli felmentésre irányuló kérelmet a szentendrei jegyzőnek.Később írásszakértő megállapította, hogy ezeket nem a férfi írta alá. A kérelem alapján a jegyző engedélyezte a házasságkötést, és azt is, hogy a házasságkötésre lakóhelyén, Leányfalun kerüljön sor.
Hirdetés
Visszakerült a kórházba
A házasságkötés előtt a férfi ismét kórházba került, ahol azt állapították meg, hogy korlátozottan volt képes együttműködésre, szellemi hanyatlás és beszédzavar miatt információ nehezen volt tőle nyerhető. A kórházból való hazabocsátását követő két nappal sor került a házasságkötésre. A férfi a házasságkötés után két héttel azonban újra kórházba került, ahol elhunyt.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rávette a házasságra
A haláleset után a férfi testvérei az ügyészséghez fordultak, mert szerintük a nő, aki az idős férfi házvezetőnője volt, a demenciáját és leromlott egészségi állapotát kihasználva vette rá a házasságra, azért hogy a vagyonát megszerezze.
Nem volt beszámítható állapotban
A Pest Vármegyei Főügyészség a házasság érvénytelenségének megállapítása iránt keresetet terjesztett elő a bíróságon. Az ügyészi álláspont szerint a néhai mentális állapota és demenciája folytán az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a házasságkötés időpontjában hiányzott, amelyet az eljárás során beszerzett igazságügyi szakértői vizsgálat is alátámasztott.
Érvénytelenítették a házasságot
A Szentendrei Járásbíróság egyetértett az ügyészi állásponttal, és megállapította, hogy néhai és felesége házassága érvénytelen, amelyet a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék jogerős ítéletével helybehagyott. A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: a Leányfalui Polgármesteri Hivatal