Dudás Miki szerdán írta ki közösségi oldalára, hogy édesapja kómában van, miután egy benzinkúton rátámadtak. A kajakozó azt írta, hat bokszoló verte össze az apját. A sportoló most arról számolt be, hogy az atrocitás pedig egy pletykából indult. Azt is elárulta, hogy az édesanyja egy hónapja sír és nyugtatókon él. Miki szerdán egy fotót is megosztott a magatehetetlen édesapjáról, aki időközben agyhártyagyulladást és vérmérgezést is kapott. 

A benzinkúton támadták meg

„Augusztus 30-án történt egy benzinkúton, és az egész nem volt több másfél percnél. Megállt két autó, kiszállt belőle hat bokszoló, majd elkezdték rugdosni az 56 éves, rokkantnyugdíjas édesapámat. Amikor odarohantam hozzá, engem is ütöttek. Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik” – mondta Dudás Miki a  story.hu-nak

Kómában fekszik

“Apukám azóta kórházban fekszik, kómában van. Időközben agyhártyagyulladása lett, illetve vérmérgezést kapott. Lényegében elveszítettük őt, mert ha valaha is felébred, teljesen kiszolgáltatott élete lesz. De jelenleg nem úgy tűnik, hogy ebből kijön, 40 kilót fogyott.” – mondta a sportoló.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

 

Tönkre ment a család 

A világbajnok azt mondta, úgy érzi, egyúttal az édesanyját is elveszítette, az asszony ugyanis azt mondja, a férje nélkül nem akar tovább élni. „Másfél perc leforgása alatt tönkrement a családom. Az édesapámat lényegében megölték. Anyukám pedig egy hónapja sír és nyugtatókon él. Bűnhődnie kell azoknak az embereknek, akik bokszolóként, mi több, azóta is kisgyerekek edzőiként tevékenykedve ezt tették az édesapámmal.”

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egy pletyka miatt lett balhé

„Édesapámról azt terjesztette egy nő a piacon, ahol dolgozik, hogy megcsalja az édesanyámat. Erre a hazugságra majdnem ráment a házasságuk, amit édesapám megelégelt, és szólt a nőnek, hogy fejezze be a pletyka terjesztését. Erre a nő rászabadította a testvéreit. Írásban még békés megbeszélésről volt szó édesapám és a nő családja között, de úgy voltam vele, azért jobb, ha vele tartok. Aztán a benzinkútra érkezve egyszerűen lerohantak minket. Mindent vett a kamera, kérdés sincs, mi lesz ennek az ügynek a végkimenetele, de sajnos ezzel nem kapom vissza az apukámat”.   A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Dudás Miki