Cetlikkel hálózzák be az idős, egyedülálló embereket az álnevet használó csalók, aki eltartási szerződés kötésére biztatják őket. A lakásszövetkezet elnöke szerint életveszélyben vannak az érintettek.

Gyors pénz

„Ha elmúlt 60 éves és szeretne nagyobb pénzhez jutni, hívjon engem. Eltartási szerződést köthetünk úgy, hogy maga a lakásában élhet élete végéig, én pedig nagyobb összeget fizetek magának. Ügyvéd előtt rendezünk minden papírt!” –áll azon a cetlin, amit Vörösvári úti lakótelepen szúrt ki először a Ripost7. Több névtelen nyilatkozó állítása szerint a lakásmaffia állhat az ügy mögött.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Csábító ajánlat

Budapeten, a 3. kerületi Vörösvári úti lakótelepen egyre többen hallottak olyan esetekről, hogy a potenciális, idős, adott esetben rossz egészségügyi állapotban lévő áldozatot a piacon figyelik ki maguknak a rejtélyes csoport tagjai. Az üzlet lényege, hogy csak az idős, egyedülálló, rokonokkal sem rendelkező embereket vélhetően álneveket használva, eltartási szerződés kötésére biztatják.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Újabb cetlik

„Figyelem! A környéken jól ismert személyek eltartási szerződés keretében pénzt ajánlanak idős lakóinknak, majd az érintett idős lakók 1-2 héten belül gyanús körülmények között elhaláloznak! Kérjük, vigyázzanak, hogy kivel kötnek ilyen szerződést!” Az üzeneteket a helyi lakásszövetkezet jutatta el a lakókhoz, maguk pecsételték le őket és rakták be az összes postaládába.

Nagy a baj

Tilly László, az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke a Blikk megkeresésére elárulta, hogy sokan bedőlhetnek a kecsegtetően hangzó ajánlatnak. „Idős személyek kerestek meg, akikkel adásvételi szerződést akartak kötni bizonyos személyek holtig tartó haszonélvezettel. Ez azt jelenti, hogy csak az idős személy halála után száll át a lakás az ő tulajdonukba. Cserébe magas összeget kínáltak”.

Gyanús halálesetek

Az elnök egy megdöbbentő esetet is elmesélt, amely szerint minden érintet, aki szerződést kötött a brigáddal életveszélyben lehet. „Egy idős férfival ezt meg is kötötték, majd két nappal később felhívták telefonon, hogy nagy baj van, azonnal vegye ki azt a 8 millió forintot a bankból, amit átutaltak neki. Gyanút fogott, szólt nekem. Valószínűleg ezért él még a mai napig. Végül fogadott egy saját ügyvédet és felbontották az egészet. De annyira fél, mivel életveszélyesen megfenyegették, hogy még feljelentést sem mert tenni. A mai napig rettegésben él” – mesélte Tilly.

Pénz is, ház is

Tilly úgy véli, a csalók az idős ember halála után megkapták volna lakást, amiben ott lett volna az a 8 millió forint is, amit ők fizettek neki. Ezért akarhatták, hogy vegye ki hirtelen a bankból. Nem sokkal később történt egy gyanús haláleset szintén a közelben, amivel kapcsolatban nyomozást folytatnak.

Három halott

„Tudomásom szerint a közelmúltban Óbudán három, kísértetiesen hasonló eset is történt. De – sajnos – nem mernek beszélni róla az érintettek, nagyon félnek ezektől a bűnözőktől”– tette hozzá a férfi, akit már a rendőrség is kihallgatott –mesélte Tilly, akinek végül a lakásszövetkezet cetlieit ideiglenesen el kellett távolítania a rendőrség kérésére.

Nyomozás indult

Az információk szerint a BRFK-hoz egy megkeresés érkezett eddig a rejtélelyes és potenciálisan veszélyes lakásmaffia ügyében. A bejelentés alapján a szervezet már vizsgálja, hogy felmerült-e bűncselekmény gyanúja.

Addig mi lesz?

Sokan már rettegnek a környéken illetve féltik az idős hozzátartozóikat, barátaikat a csalóktól. Mindenkit fokozottan arra kérnek, hogy ha hasonló ajánlattal keresnék fel, akkor ne éljen a lehetőséggel. A pletykák szerint a csoport tagjai rendkívül kedvesek, a környékbeli piacokon és boltok környékén figyelik ki a potenciális áldozatot, akit igyekeznek behálózni.  A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ilyen házakra utaznak a csalók

Itt történt az eset

Kiemelt kép: Illusztárció – Forrás: 112press