Megszökött a gyermekotthonból az a négy fiatal, akik a berettyóújfalui vasútállomáson felmásztak a tehervonatra. A 15 éves Csabát olyan súlyos áramütés érte, hogy életveszélyes égési sérülésekkel vitték kórházba. A fiú édesanyjának hat gyermeke van, közülük hármat gyermekotthonba adott, mert nem tudja őket felnevelni. Az asszony, fia balesete felelőseit keresi. 

Felmásztak a tehervonatra

Amint arról beszámoltunk, vasárnap este egy 15 éves fiút súlyos áramütés ért Berettyóújfaluban. A fiú 3 társával együtt lekésték a vonatot, ezután másznak fel egy tehervagonra, ahol a legidősebb fiút súlyos áramütés érte. Ugyanis ugrás közben olyan közel került a felsővezetékhez, hogy áramütés érte, melynek következtében lezuhant a kocsi tetejéről.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Debrecenből Miskolcra vitték

A mentőket életveszélyes sérülésekkel vitték a helyi kórházba, majd a nagyfokú égési sérülései miatt további ellátásra egy másik egészségügyi intézménybe szállították. A Debreceni Egyetem sajtóközpontja szerint a fiút még vasárnap este átszállították a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjába. 

 

Testvére hívta a mentőket 

Az RTL úgy tudja hogy a 15 éves gyerekhez a 14 éves testvére hívta ki a mentőket. Mindkét gyerek a közeli gyermekotthonban él, onnan szöktek el a baleset napján is. A fiúk édesanya azért adta be az otthonba a gyerekeit, mert nem tudott róluk megfelelően gondoskodni. 

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

3 gyereke él otthonban 

A nőnek összesen hat gyereke van, a testvérek körül hárman élnek a berettyóújfalui gyermekotthonban, a fiúkon kívül az egyik lánya is. Az összetört szülő most a felelőst keresi, akikre a gyerekeit bízta.

Hárman másztak fel 

Az anya szerint a kisebbik fia, Bence a földön maradt, a testvére Csaba és másik két gyerek ment fel a vonat tetejére. Állítólag a kisfiú azt mondta, azért megy előre, hogy ne a többi gyereket büntessék meg az intézetben. Ezután történt a baleset.

Gégemetszést végeztek rajta

Csaba nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. „Koponyatörése van, nem is egy helyen. Vérömleny. Gégemetszést csináltak, mert annyira megégett a gyerek nyaka. Zúzódott a tüdeje, a lépe, de combnyaktörése is lett” – mondta a15 éves fiú anyja. 

Mindkét fiút kórházba kezelik

A nő kisebbik gyermekét, aki a mentőt hívta a testvéréhez, annyira megviselte a tragédia, hogy sokkos állapotba került, őt is kórházba kezelik. Csabát, a súlyosan megégett fiút pedig a budapesti Bethesda Gyermekkórházban ápolják. Az esettel kapcsolatban nyomoz a rendőrség is.  A Kékvillogó legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 341 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció