„Korai karrierbűnözőnek” nevezi a kriminálpszichológia azt a fajta elkövetőt, mint amilyen Blonksi Imre volt. A tettes már büntetett előéletűként ölte meg Rolandot, hogy aztán szabadulása után újabb emberölést kövessen el. Zavaros történetet adott elő dollárról, drogokról és egy aktatáskáról.

A fehér Mercedes két férfivel

Gyakran várta őt egy fehér Mercedes két rejtélyes férfivel, akik rábilincseltek egy táskát a kezére a csepeli Tanácsház téren, a mai Szent Imre téren. Innen Szigethalomra mentek, ahol levették a bilincset, és pár tízezer forintot adtak neki, mert kábítószert és hamis pénzt cipelt. Egyszer aztán elkapták őt, valamint a hétéves Rolandot, és torkának kést szegezve kényszerítették, nézze végig, ahogyan egyikük halálra veri a kisfiút. Ezután még az ügyeletes orvost is felhívatták vele, hogy közölje, megölt egy gyereket a Francia-öbölnél. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Megölte, aztán telefonált a kórházba

Ez volt a 19 éves Blonski Imre meséje arra vonatkozóan, hogyan és miért halt meg a hétéves Á. Roland 1989. július 14-én. Az igazság azonban az volt, hogy a gyereket Blonski ölte meg. Az aszódi javítóintézetet is megjárt, büntetett előéletű 19 éves fiatal a Tanácsház térről elcsalta későbbi áldozatát a Francia-öbölbe, majd agyonverte, többek között egy lopott konzervvel vágta fejbe. Imre még aznap éjjel betelefonált a Heim Pál Gyermekkórházba. Nevét ugyan nem árulta el, de elmondta, hogy megölt egy gyereket és a helyszínt is közölte.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Hogy nyalja le a vért

Mivel Imrét a megölt Roland barátai is ismerték, nem volt nehéz elkapni. A gyilkosságot pillanatok alatt beismerte, de a bíróságon már a fent említett mesével állt elő a két ismeretlenről, akik azt a látszatot akarták kelteni, hogy ő tette. „A gyilkosok arra kényszerítettek, hogy nyaljam le a vért a holttestről” – adta elő a dollárral, kábítószerrel és kézhez láncolt aktatáskával színesített, fantáziadús, de nem túl életszerű történetet.

Mit szólnának hozzá?

Blonski ismerte Roland családját, sok időt töltött a gyerekekkel. Miután megölte a legkisebbet, még érdeklődött is a holléte felől. Roland testvéreinek még azt is felvetette, mit szólnának hozzá, ha ő lenne az öccsük gyilkosa.

Félt, hogy lebukik, hát megölte

Sokan életfogytiglanra számítottak, de Blonski végül tizenhét év fegyházat kapott. A tettes fajtalankodni akart áldozatával, majd a lelepleződéstől való félelmében megölte. Blonskinak egyébként nem volt könnyű gyermekkora. Állítása szerint 14 éves korától ivott alkoholt, amit az anyjától tanult.

Ezzel még nem volt vége

A „korai karrierbűnözők” már korán kitűnnek agresszív és antiszociális megnyilvánulásaikkal. Antiszocialitásuk fennmarad egész életükön keresztül. Ők a visszaeső bűnelkövető tipikus példái. Ilyen ember Blonski Imre is, akinek bűnözői pályafutása nem ért véget 1990-ben.

Sztárszerzőnk, Dulai Péter újranyitott aktái:

Újra ölt, méghozzá Csepelen

A csepeli gyerekgyilkos szabadulása után, 2010-ben megölt, majd felgyújtott valakit az utcán. Az eset ugyancsak Csepelen történt, az áldozat pedig egy mozgássérült férfi volt, aki visszautasította Blonski Imre szexuális jellegű közeledését. Az emberölési ügyet akkor nem sikerült felderíteni, de hamarosan meglett az elkövető. Beszédes, hogy Blonski már egy másik bűncselekmény miatt ült, amikor is sikerült rábizonyítani a mozgássérült megölését. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

81 éves lesz akkor

Blonskit 2011-ben ítélték el, tényleges életfogytiglant kapott. Ez azt jelentené, hogy legkorábban 2051-ben vizsgálhatnák meg a feltételes szabadlábra helyezését, de mivel visszaeső, nem valószínű, hogy valaha kijöhet. A 19 évesen már gyerekgyilkosságért elítélt Blonski Imre akkor lenne 81 éves. Még több ilyen régi sztorit akarok! Kattints ide!

Kiemelt kép: A Csepel Művek főbejárata 1980-ban – Forrás: Fortepan.hu – Kékvillogó.hu grafika