Szorul a hurok az angliai unokázós szervezet körül, a BRFK nyomozócsoportja két hét alatt felszámolta a külföldön szökésben lévő bűnszervezet vezetőinek megmaradt hálózatát.
Összehangolt rajtaütés
Összehangolt rajtaütésekkel elfogták L. Attila és H. Anasztázia unokázós hálózatának angliai és magyarországi beszervezőit, valamint futárjait a budapesti nyomozók. Az elmúlt két évben a rendőrök az Egyesült Királyságból irányított két szervezet tagjai közül összesen 87 csalót; 66 futárt, 12 irányítót és 9 szervezőt fogtak el. A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Újra akarták szervezni a bandát
Az egyik bűnszervezet vezetői kiadatási őrizetben vannak, a másik angliai szervezet vezetésével gyanúsítható L. Attilát és H. Anasztáziát nemzetközi elfogatóparancs alapján körözik. A szökésben lévő vezetők a sorozatos elfogások után megpróbálták újraszervezni hálózatukat, ehhez az Egyesült Királyságban élő P. Dzsenifer külföldről, míg J. Barbara a fővárosból szervezett be futárokat az idős emberek átveréséhez, írja a Police.
Többeket átvertek
Az új futárok, a 23 éves J. Csaba és 22 éves Sz. Alexandra a nyomozás adatai szerint öt budapesti idős embertől vettek át pénzt 2020. december 30-a és 2021. január 16-a között, a szervezet irányítóitól kapott instrukciók alapján.
A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt. A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rendőrnek adta ki magát az egyikük
A sértetteket a szervezet egyik vezetője hívta fel egy angliai telefonszámról. A telefonáló a beszélgetés során rendőrnek adta ki magát, és azt állította, hogy az idős ember egyik rokona balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége.
Futár küldtek a zsákmányért
A kicsalt pénzért és ékszerekét az álrendőr az idősek lakcímére elküldte a futárokat, akik miután leszámolták részesedésüket, a pénzt átadták, vagy eljuttatták beszervezőiknek. Az egyik futár szerepét betöltő J. Csaba miután megkapta részesedését, a megmaradt összeget J. Barbarának átadta, aki a pénzt eljuttatta a szervezet irányítóihoz.
A lebukás
A nőnek erre már nem volt lehetősége, a nyomozók január 27-én egy szállodában elfogták. A hotelszobában ott volt gyermeke is, akit nem vihetett volna el az országból. Őt visszaadták nagyszüleinek, akik eddig is nevelték.
Az egyik beszervező a gyerekét is ki akarta csempészni az országból
A másik beszervező, P. Dzsenifer személyesen tervezte Sz. Alexandrától átvenni a pénzt, amikor hazautazik Magyarországra. A nyomozás információi szerint P. Dzsenifer nem csak a bűncselekményből származó pénzt, hanem Magyarországon élő gyermekét is ki akarta csempészni az Egyesült Királyságba. A nőnek azonban erre már nem volt lehetősége, a fővárosba hazaérkező P. Dzsenifert a budapesti nyomozók január 27-én egy szállodában elfogták. A hotelszobában a nőnél ott volt gyermeke is, akit nem vihetett volna el az országból; őt visszaadták a nagyszülőknek, akik eddig nevelték.
Két futár letartóztatásban
A két futár és a magyarországi beszervező azóta már letartóztatásban van, P. Dzsenifert a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Folyik az eljárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának unokázós nyomozócsoportja mind a négy csaló ellen a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál, vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás miatt folytatják az eljárást.
Videó az elfogásról:
A Kekvillogo.hu legfrissebb cikkeit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Police – Videó részlet