Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és egy gyereket egy erdei bódéban – közölte a fővárosi főügyész helyettese.

Már az elején fenyegetőzött

 A vádirat szerint a 30 éves férfi tavaly februárban ismerkedett meg egy nővel, akivel „megkísérelt párkapcsolatba kerülni”, majd amikor ez nem sikerült, bántalmazta a nőt, és megfenyegette, hogy bántani fogja kétéves gyermekét is.

Kényszer hatására hozzáköltözött

A kényszer hatására a nő tavaly márciusban a XXI. kerület erdős részén egy fából készült bódéban összeköltözött a vádlottal.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Borzalmas körülmények

A lakhatási körülmények nem feleltek meg a kiskorú gyermek szükségleteinek, de ezzel a vádlott nem törődött – fogalmazott Üveges Andrea fővárosi főügyészhelyettes.

Verte a gyermeket is

A férfi a gyermeket és édesanyját fogva tartotta, a nő szökési kísérletét megakadályozta, a gyermeket többször bántalmazta is.

Tavaly tudott elmenekülni

A nő 2020 májusában végül el tudott menekülni, a nyomozók a férfit még aznap őrizetbe vették. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Súlyos börtönt kérnek rá

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi ügyészség személyes szabadság megsértésének minősített esete, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak.

Nem foglalkozhatna gyermekekkel

Kérték azt is, hogy a férfit tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol gyermekekkel hatalmi viszonyba kerülhet.

Most is börtönben van

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.