Döbbenetes: egy nyíregyházi szakiskolában három 9. osztályos fiút bántalmazott az intézmény iskolaőre. Az egyik megvert gyerek édesanyja jelezte az iskola vezetőségének a történeteket, a női iskolaőrt kiahallgatta a rendőrség, ezt követően felmentették a feladatainak ellátása alól.

Rendetlenkedtek

Az esetről az RTL Híradójában számoltak be, mint kiderült az iskolaőrt azért verte meg a három fiatalt, mert azok rendetlenkedtek az egyik órán. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gumibottal esett nekik

A szülő elmondása alapján az iskolaőr az irodájába vitte a három kamasz fiút, ahol letérdeltette őket, majd pedig gumibottal ütötte a tenyerüket és a meztelen talpukat.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Felkereste a szülő az iskolát

Az egyik bántalmazott gyermek anyja a riportban elmondta, ezek után felkereste az iskolát, s elmondta, hogy a fia még másnap is fájlalta a tenyerét és a talpát. Az anya azt mondja, nem az iskolára haragszik, az iskolaőr hibázott.

FRISS!

Már nem dolgozik ott

Az intézmény ezek után értesítette a hatóságokat, a nő iskolaőrt – aki egyébként maga is a rendőrség kötelékébe tartozik – kihallgatták, ezt követően pedig elvezényelték az iskolából, így már nem dolgozik ott.

Nyomozás folyik az ügyben

A rendőrség az ügyben pedig nyomozást rendelt el, a Szabolcs megyei rendőrség ezt meg is erősítette a híradónak, mint válaszukban közölték, azt, hogy a nő már nem dolgozik az intézményben.

Ezt mondja Nagy Erzsébet

Az RTL az ügy kapcsán kereste az intézményt, ám választ nem kaptak, ellenben a műsor megkeresésére Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője elmondta, hogy bár az iskolaőrnek törvényi felhatalmazása van az iskolaőrnek, hogy kényszerítőeszközöket alkalmazzon, nagy felelősség azt eldönteni, arányosan jár-e el ilyen esetekben az iskolaőr. Ez lehet a mérvadó az eset elbírálásakor. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A teljes riport itt nézhető vissza:

Az iskolaőrség

Az iskolaőrség tavaly szeptemberben indult, az iskolák maguk dönthetik el, részt vesznek-e a programban. Az őrök hatásköre az intézmény területére és a tanítási időre terjed ki. A fegyelmezéshez használhatnak testi kényszert, gázsprayt, gumibotot, bilincset. Az iskolaőr – fegyverhasználati jog nélkül – kényszerítő eszközzel rendelkező, sajátos jogokkal felruházott közfeladatot ellátó személy, aki a Rendőrség területi szervénél (Megyei, Budapesti Rendőr-főkapitányság) áll munkaviszonyban. Az iskolaőr biztosítja, hogy a kijelölt oktatási-nevelési intézmény pedagógusai, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottai feladataikat zavartalanul elláthassák. A tanulók vagy az intézmény dolgozóinak biztonságát sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megakadályozza, megszakítja, a sérelmükre elkövetett jogellenes cselekményeket megelőzi, írja a police.hu. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: RTL Híradó videorészlet