Az utcán, az autója mellett fordította maga ellen engedéllyel tartott fegyverét egy férfi Vas megyében, péntek este. A sérültet egy arra járó férfi és felesége próbálta meg újraéleszteni. A fejbelőtt férfit válságos állapotban szállították kórházba.

Fejbe lőtte magát

Lőtt sérüléssel szállítottak kórházba egy középkorú férfit pénteken délután a Vas megyei Balogunyom településről, az Arany János utcából. A 112Press helyszíni információja szerint a férfi kiment az utcára, majd az autója mellett főbe lőtte magát. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Egy mozgóárus látta az esetet

Egy mozgó pékárú boltjának eladója szemtanúja volt az esetnek. A fiatal nő éppen megfordult a teherautóval, amikor a férfi a közelében megpróbált végezni magával.

Ebben az utcában történt az eset

Forrás: 112press

Megpróbálták újraéleszteni

Az eset után közvetlenül az egyik büntetés-végrehajtási intézetnél dolgozó férfi és felesége kezdte meg az újraélesztését, majd a mentők kórházba szállították a férfit.

Jogszerűen tartott fegyvert

Ismerőse elmondása alapján az öngyilkosságot megkísérlő férfi jogszerűen tartott fegyvereket, a munkájával összefüggésben. A férfi Vas Megyei Kormányhivatalban dolgozott.

Felgyújtotta magát a kormányhivatalban

Idén februárban írtunk arról, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatalban, egy ügyfél felgyújtotta magát. A 74 éves férfinak az életét már nem tudták megmenteni. Szemtanúk szerint borzasztó volt látni, ahogyan halálra ég egy ember. 

Kutyái támadtak meg egy nőt

A kínhalált önként választó P. Lajos a közeli Vilonyán élt a nála jóval fiatalabb, negyvenes éveiben járó feleségével és a tinédzserkorú gyermekeikkel. Szinte minden nap sétáltatta imádott kutyáit, amik közül az egyik néhány hete rátámadt egy helybéli nőre. Az elkeseredett férfi végzetes tragédiába torkolló kálváriája ekkor kezdődhetett.

Másfél millióra büntették

„A történtek előtt néhány órával, hétfőn délelőtt még átjött hozzám és panaszkodva mutatta a papírját, hogy sok pénzre megbírságolták. A kutyája ugyanis a közelmúltban megharapott egy szomszéd utcában élő nőt, aki emiatt feljelentette. Mivel az állat nem volt bechippelve, és az oltásait sem találták rendben, megbüntették Lajost” – mondta az áldozat barátja.

A bírságot miatt ment a hivatalba

A férfi szerint Lajos bácsi nagyon ideges volt, de nem is utalt arra, hogy mire készül. Györkös László szerint Lajos bácsi a bírsággal kapcsolatban akart intézkedni a hivatalban.

Alig volt bevétele

Az áldozatnak mindössze alig több mint 30 ezer forint volt a bevétele, így vélhetően nem is tudta volna kifizetni a bírságot. A tragikus sorsú férfi feleségét az eset után kihallgatták. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el! 

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: 112press