Ma reggel 9 órakor vette kezdetét másodfokon Galambos Lajos közműlopási ügyének a tárgyalása. Amint arról a Kékvillogó is beszámolt a mulatóssztárt társával együtt víz-, gáz- és áramlopással vádolták meg, valamint önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette elkövetésével is.

2015 óta húzódik

Lajcsi ügye már 2015 óta húzódik, s mint ahogyan azt portálunk is megírta tavaly szeptemberben első fokon elítélték. Akkor felbujtóként – 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, emellett három évre eltiltották a közügyektől, pénzbüntetést is kapott, illetve 11 milliós vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Boglárkát korábban felmentették

Mint akkor megírtuk a a pénzbüntetés 15 millió forint, a perköltség 5 millió, amit két másik vádlottal együtt kell kifizetnie. Volt feleségét, Boglárkát a kétrendbeli, társtettesként elkövetett lopás alól felmentette a bíróság.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Pénzbüntetés

Mindezek után az ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, hosszabb tartamú börtönbüntetésért és a kiszabott 15 milliós pénzbüntetés súlyosításáért az elsőrendű vádlott esetében, így az ügy másodfokon folytatódott.

Nem jelent meg

Galambos Lajos a mai tárgyalási napon nem jelent meg, a védők, továbbá a zenész volt felesége, Boglárka azonban ott volt, valamint a harmadrendű és a negyedrendű vádlottak is ott voltak a tárgyalóteremben.

Nincsnek enyhítő körülmények

Az ügyészség szerint nem számíthatnak Lajcsinál enyhítő körülménynek a kitüntetések és a jótékony munkák. Érvelésük szerint épp az ismertsége miatt kellene példát mutatnia másoknak – írja a Blikk.

Súlyosbítás várható?

Bár a mulatóssztár távol maradt a mai napon, ennek ellenére a tárgyaláson azt mondták, ki kell őt mondani bűnösnek, lopás és vesztegetés bűntettében, az első fokon kiszabott börtönbüntetést pedig súlyosbítani kell, további a közügyektől való eltiltás hosszát is módosítani kell.

Boglárka is börtönbe mehet?

Ezent túlmenően az ügyészség úgy véli Galambos Boglárkát is bűnösnek kell kimondani lopás bűntettében, mint társtettes. Börtönbüntetést javasolnak, végrehajtandó szabadságvesztéssel, valamint közügyektől való eltiltással. A tárgyalás pénteken folytatódik. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kapcsolódó:

„Nem vagyok átlagos ember, ennek a meccsnek még nincs vége” – megszólalt Lagzi Lajcsi az ítélethirdetés után

Kiemelt kép: Galambos Lajos – Forrás: YouTube