Összeütközött két személyautó Budapest 9. kerületében, a Kvassay hídon. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik két embert kiemeltek az egyik járműből, valamint rögzítették és áramtalanították a gépkocsikat.
Mentők is érkeztek a helyszínre
A helyszínre mentők is érkeztek. A baleset következtében nagy mennyiségű törmelék került az úttestre, amely akadályozza a forgalmat az érintett útszakaszon, számolt be róla a katasztrófavédelem.
Fotó a helyszínről:

Hárman megsérültek
A police.hu tájékoztatása szerint a balesetben három ember sérült meg. A rendőrség a honlapján azt közölte, hogy járművek forgalmi akadályt képeztek, ezért a mentés és a helyszínelés idejére a Kvassay hidat lezárták, a forgalmat peidg a Gubacsi híd felé terelték, a híd lezárását azóta feloldották.
FRISS!
Helyszíni felvétel:

Frontális ütközés
A baleset-info.hu helyszíni információi szerint a fehér színű Opel Astra halad a Kvassay hídon található terelésben, amikor is ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ekkor a szemből érkező Audi észlelte a sávjába áttért Opelt, megpróbálta a sáv jobb széle felé húzni az autót, hogy elkerülje az ütközést, ám így is frontálisan karamboloztak.
Helyszíni fotó:

Sérültek
Az Opelben ülő két személyt a kiérkező mentők kórházba vitték, az Audi vezetője is megsérült, ám ő a helyszínen maradt.
Kiemelt kép és belső fotók: baleset-info.hu