Nevetséges bírságot kapott az az autós, aki a minap forgalommal szemben haladt az M4-es autóúton. Mindössze 30 ezer forintra bírságolták meg azért, mert mások életét veszélyeztette. Az esetről készült videót a cikkünk alján éred el.

Megállították a rendőrök

Forgalommal szemben haladt egy autós az M4-es autóút Tiszapüspöki elkerülő szakaszán. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei azonnal a helyszínre indultak, és  egy biztonságos pillanatban megállították és visszafordították a Budapest felé tartó sávban, Debrecen felé haladó autóst. A rendőrök felvilágosítást adtak az idős férfinak arról, hol van és ezen az úton miként kell közlekedni. Végül 30 ezres közigazgatási bírságot, továbbá négy büntetőpontot is kapott az öregúr. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Szembe ment, tömegkarambolt okozott

Egy éve írtuk, hogy baleset-sorozatot indított el az a sofőr, aki szembe ment a forgalommal az M5-ös autópályán, Szeged határában. A bolgár személyautó miatt végül hét autó ütközött, majd a vétkes jármű a sztráda közepén állt meg. Az akkori beszámolóból az is kiderül, hogy volt olyan autó, amelyik az árokba csapódott, egy másik szalagkorlátnak ütközött, a többi pedig a pályán állt meg. A rendőrség tájékoztatása szerint mindezek ellenére szerencsére személyi sérülés nem történ, ám az anyagi kár jelentős volt.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Anya és gyermeke halt meg

A BudapestKörnyéke.hu hírportál számolt be róla még 2019-ben, hogy hárman haltak meg, amikor egy forgalommal szemben közlekedő autó összeütközött egy másik autóval, szintén az M5-ösön. A baleset Felsőpakony térségében történt. Egy autó a forgalommal szemben, Szeged irányába haladt az autópálya Budapest felé vezető oldalán, amikor összeütközött egy másik autóval. A balesetben akkor hárman meghaltak, köztük egy anya és gyermeke, hárman pedig megsérültek.

Egyre gyakoribb

Sajnos egyre gyakoribb, hogy valaki szemben hajt fel az autópályára, a BudapestKörnyéke.hu is több hasonló esetről számolt már be. Gyakran szidják az ilyen figyelmetlen sofőröket és szinte mindenki idiótának nevezi őket, azonban érdemes tudni, hogy százezrek kaptak úgy jogosítványt Magyarországon, hogy nem autóztak önállóan autópályán.

Átverik őket a tanfolyamon

A vezetési tanfolyamnak ugyan része az autópálya, azonban a legtöbb oktató átveri a kezdő vezetőket és legfeljebb pár percre egy bevezető szakaszon autóznak velük. Mivel a kezdő sofőr azt sem tudja hol van, vélhetően a sok sáv, autó miatt elhiszi, hogy autópályán járt.

Teljes gyakorlatlanság

A vidéki sofőrök másik része drámaian gyakorlatlan az autópályákon, nem csoda, hogy most az M4-esen az öregúr a szemközti sávban robogott. Az is nagy kérdés, hogy egy 83 éves ember mennyire alkalmas autóvezetésre, ha pedig az orvos annak is tartja, vajon elegendő-e a 60 évvel ezelőtt megszerzett jogsi adta tudás a mai közelekedési rendszerekhez?

Bizonytalan sofőr

A KékVillogó számolt be róla, hogy a Hajdú-Bihari rendőrök 2021. január 16-án, 4 óra után lettek figyelmesek egy autósra, aki az M35-ös autópályán a forgalommal szemben, bizonytalanul haladt előre.

Januárban is történt hasonló eset

A KékVillogó számolt be róla, hogy a Hajdú-Bihari rendőrök 2021. január 16-án, 4 óra után lettek figyelmesek egy autósra, aki az M35-ös autópályán a forgalommal szemben, bizonytalanul haladt előre.

Januárban is történt hasonló eset

A KékVillogó számolt be róla, hogy a Hajdú-Bihari rendőrök 2021. január 16-án, 4 óra után lettek figyelmesek egy autósra, aki az M35-ös autópályán a forgalommal szemben, bizonytalanul haladt előre. Amint észrevették a rendőrök a szabálytalan autóst, rögtön a nyomába eredtek. Az egyenruhások haladéktalanul megállították a járművet, amelyet egy 44 éves görbeházi férfi vezetett.

Az M6-oson is volt már ilyen

Szintén itt a KékVillogó portál írt arról, hogy egy suzukis lehajtott napellenzőkkel, fülhallgatóval a fülén, teljes komfortérzettel haladt mindenkivel szemben az M6-os autópályán A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Itt az M4-esen forgalommal szemben száguldozó öregúrról készült videó

Kiemelt kép: részlet a fenti videóból